Két munkás meghalt egy budapesti építkezésen
Két ember életét vesztette Budapesten, az Akadémia utcában, amikor leszakadt velük egy lift hétfőn - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Papp Judit közlése szerint egy építkezésen történt a baleset. Hozzátette: az eset körülményeinek tisztázására közigazgatási eljárást indítottak, amelybe a munkaügyi főfelügyelőség szakembereit is bevonják.
A sajtóügyeletes nem sokkal három óra után a helyszínről azt jelentette, hogy a házban belső felújítási munkákat végeztek, eközben történt a tragédia. Tájékoztatása szerint a balesetben két középkorú férfi vesztette életét.
A holttesteket a tűzoltók segítségével szabadították ki. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a munkások a liftet akarták elbontani és egy láncos-csörlős szerkezetet készítettek, hogy azzal tartsák meg a liftszekrényt. A szerkezet azonban nem bírta el a súlyt és a mélybe zuhant a két férfivel. A munkások 12-15 métert zuhantak - tette hozzá.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon