Két új üzletet nyit a Costa Coffee
Az Oktogonnál és a Váci utcában nyit üzletet a Costa Coffee. Judd Williams, a vállalat európai igazgatója elmondta: öt éven belül legalább tíz kávézót szeretnének nyitni.
Decemberben egyszerre két üzlettel debütál a magyar piacon a brit Costa Coffee. Az első kávézó az Oktogonnál nyit, a másik üzlet várhatóan a Váci utcában lesz majd.
Judd Williams, a vállalat európai igazgatója elmondta: öt éven belül legalább tíz kávézót szeretnének nyitni, nemcsak Budapesten, hanem vidéki nagyvárosokban is.
Edina Charker, a Costa marketingmenedzsere azt mondta, hogy az üzletben kapható legkisebb, valamivel több mint három deciliteres, elvitelre készített kávé ára nagyjából 550-600 forint körül lesz.
Magyarországon a Costa Coffee - a lengyelországi gyakorlattól eltérően - kizárólagos franchise szerződést kötött a Magyar Lapterjesztő Zrt.-vel.
A Whitbread vendéglátó- és szállodaipari csoporthoz tartozó, olasz gyökerű vállalat Szlovákiában és Csehországban is nyit, ott a szintén sajtótermékek forgalmazásával foglalkozó HDS Retaillel kötöttek szerződést. Ennek érdekessége, hogy a Lapker Zrt. és a HDS Retail is a francia Lagardere Services csoport tulajdona.
hirado.hu/Napi Gazdaság/Világgazdaság

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon