kapubanner for mobile

Baristaként is kipróbálta magát a Starbucks új CEO-ja az onboarding alatt

Laxman Narasimhan hivatalosan a héten foglalta el a Starbucks vezérigazgatói pozícióját, azonban már hónapok óta méri fel az operációban a vállalat helyzetét.

A világ legnagyobb kávézóláncának új vezérigazgatója már hónapok óta dolgozik a vállalatnál különböző pozíciókban, többek között néhány kávézóban baristaként is kipróbálta magát, írja a Wall Street Journal. 

Laxman Narasimhan korábban a PepsiCo.-nál volt felsővezető, illetve legutóbb a brit Reckitt vezérigazgatói posztját töltötte be, mielőtta Starbuckshoz került. Ő az ötödik topvezető, aki kívülről érkezik a vállalathoz CEO pozícióba. 

A cég várhatóan milliárdokat költ majd a következő három évben a kávézók és a munkakörülmények fejlesztésére. Narasimhan rendszeresen tervezi, hogy beáll a baristák mellé dolgozni egy-egy kiszolgáló egységben, hogy lássa miért tart olyan sokáig egy-egy vásárló kiszolgálása. Havonta négy órát fog így munkálkodni, és a többi felsővezetőtől is elvárja, hogy így tegyenek. Hogy feladatát megfelelően tudja ellátni, egy 40 órás barista tanfolyamot is elvégzett, az Egyesült Államokban, Európában és Japánban is meglátogatott üzleteket, majd Chicagoban egy drive-through-ban dolgozott. Az élmények után pedig hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a vezetés figyeljen és kapcsolatban maradjon a mindennapi működéssel.

Wall Street Journal

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek