kapubanner for mobile

Kétmilliót megtarthatnak, a többit visszakérik

Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett többmilliós jutalmaik kétmillió forint feletti részét.

A kormány rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentésből az látszik, hogy nem történt a jogszerű címektől eltérő kifizetés.

Ennek ellenére a kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit - "a jogi helyzettől függetlenül" - az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel. Vagyis jogszerűen megtarthatnák a pénzt, csupán megkérik őket, hogy mégis adják vissza.

Németh Lászlóné azt közölte: haladéktalanul megteszi a döntés végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Az MSZP szerint csak akkor jogszerű a pénzek visszavétele, ha az önkéntesen történik.


A közigazgatásban nincs ilyen



Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől is jelentést kért a miniszterelnök a fejlesztési miniszter mellett. Ő a szerdai kormányülésen arról beszélt, hogy a közigazgatásban 2013-ban nem fizettek jutalmat.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra - mondta.

A jutalmakat az ellenzék is kifogásolta. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja közölte, pártja azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.

Az MSZP most azt mondja: a kétmilliós prémium sem elfogadható a versenytárs nélküli állami cégeknél. Ha ez mégis megtörténik, elvárható, hogy az ott dolgozók mindegyike kapjon 13. havi fizetést - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor.

Továbbra is érthetetlennek tartják, miért kaphatnak olyan állami cégvezetők jutalmat, prémiumot, akik monopolhelyzetű vállalatot irányítanak. Példaként említette a Nemzeti Eszközkezelő, a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetőjét, akik sajtóhírek szerint egyaránt több milliós prémiumot kaptak tavalyi munkájuk után.

Szanyi Tibor azt mondta: esetükben a kétmillió forintos prémium sem elfogadható, már csak azért sem, mert ha már felvették a pénzt, és most visszafizetik, akkor az növeli a járulékalapjukat.

A szocialista politikus Kósa Lajos Fidesz-alelnök azon javaslatát is elfogadhatatlannak minősítette, hogy az állami cégvezetők fordítsák jótékony célra a nekik kifizetett prémiumot. Közpénzből senki ne jótékonykodjon - mondta.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk