kapubanner for mobile

Kétműszakos munkarendet vezet be a rendőrség

Kétműszakos munkarendben üldözik ezentúl a rendőrök a bűnözőket. "A bűnözők sem nyolctól négyig dolgoznak" - indokolta a lényegében azonnali hatállyal bevezetésre kerülő intézkedést Bencze József országos rendőrfőkapitány, írja a Világgazdaság.

A kétműszakos munkarend bevezetéséről a napokban tájékoztatják hivatalosan a bűnügyi szolgálat vezetőit. Az eddigi gyakorlat szerint a nyomozók reggel nyolctól délután négyig-ötig csípik fülön a bűnözőket; ha ez után, azaz késő délután, este vagy éjszaka történik a bűncselekmény, akkor pedig csapatostul rendelik be őket. Amíg a nyomozók az állomáshelyükre vagy a tetthelyre nem érnek, a nap 24 órájában hadra fogható bevetési és forrónyomos csoportok biztosítják a helyszínt, meghallgatják a tanúkat, vagy legalább felírják az adataikat.

A kétműszakos munkarend bevezetésétől mindez megváltozik: ezentúl a bűnügyi szolgálat - egyelőre csak a nagyobb, 20-30 fős bűnügyi osztályok, később valószínűleg a kisebbek is - áttérnek a reggel hattól délután kettőig, illetve kettőtől este tízig tartó munkarendre.

Világgazdaság / Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek