Kétszázezer forintos kölcsönt is kaphatnak a segélyen élők
Egy tervezet szerint 10 ezer és 200 ezer forint közötti kölcsönhöz juthatnak azok a rászorulók, akik az "esélyek bankjától" kérnek anyagi segítséget. A részleteken szocialista képviselők dolgoznak - írta a Népszava.
A pénzügyi alapot állami forrás és adományok biztosítanák. Magánszemélyek egy bankszámlára bármekkora összeget fizethetnének, így jogosulttá válnának a minimális kamatú kölcsönre. De nemcsak a befizetők vehetnék igénybe a szolgáltatást, hanem a szegénységben élők is, akár már 2009 őszétől.
Egy másik megoldás szerint szociális számlát vezetne be a kormány, a Magyar Államkincstár által vezetett szociális transzferek, vagyis a gyes, a gyed, a családi pótlék és az ápolási díj erre érkezne. Ez tenné lehetővé a szociális kölcsön igénylését, a törlesztést ugyanis ezekből az összegekből vonnák le. Egy harmadik elképzelés szerint piaci kamatozású, 5-10 ezer forintos kölcsönt vehetnének föl a szegénységben élők - olvasható a lapban.
Egy másik megoldás szerint szociális számlát vezetne be a kormány, a Magyar Államkincstár által vezetett szociális transzferek, vagyis a gyes, a gyed, a családi pótlék és az ápolási díj erre érkezne. Ez tenné lehetővé a szociális kölcsön igénylését, a törlesztést ugyanis ezekből az összegekből vonnák le. Egy harmadik elképzelés szerint piaci kamatozású, 5-10 ezer forintos kölcsönt vehetnének föl a szegénységben élők - olvasható a lapban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?