kapubanner for mobile

Kevesebb lesz az önkormányzati képviselő - Sólyom aláírta a törvényt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn.

Az Országgyűlés június 8-án, név szerinti szavazás során fogadta el a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján már idén ősztől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek. A név szerinti voksolást a Jobbik kérte. A képviselők közül 258-an szavaztak igennel, 93-an nemmel. Az előterjesztésre igennel szavazott a Fidesz- és KDNP-frakció, az MSZP és a Jobbik képviselői viszont elutasították azt. A zárószavazáson nem vettek részt a Lehet Más a Politika (LMP) képviselői, mert nem értenek egyet a törvénnyel.

A kihirdetése napján hatályba lépő jogszabály rögzíti, hogy az új szabályokat már a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek 2010-es általános választásán alkalmazni kell.

A Jobbik hétfőn arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt a jogszabályról. Az ellenzéki párt szerint antidemokratikus torzulásokat eredményez, ha életbe lép az új szabályozás.

MTI/MNO
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek