kapubanner for mobile

Kevesebbet cigiznek és többet bicikliznek a MCDonalds dolgozói

–Közel 9.000 alkalommal ültek bringára a McDonald’s dolgozói a vállalat 3 hónapos életmód kampánya során. A munkahelyi biciklizés népszerűsítése mellett a dohányzásról leszokást is ösztönözte a vállalat, melynek eredményeként mintegy 100.000 szál elfüstöléséről mondtak le a résztvevők a „Dobd el a cigit és Tekerj be dolgozni!” elnevezésű, komplex kezdeményezés keretében - írja a cég sajtóközleménye.

A McDonald's hazai történetében első alkalommal szervezett dolgozói számára olyan összetett kampányt , melynek keretében a dohányzásról való leszokás mellett mozgásra is ösztönözte alkalmazottait. A 100 napos programra bármelyik munkatárs jelentkezhetett.

A két szálon futó kampány Dobd el a cigit részéhez több mint félszázan csatlakoztak az étteremlánc alkalmazottjai közül. Ennek köszönhetően a leszoktató-program keretében közel 100.000 szál cigarettával kevesebbet pöfékeltek el a Mekis dolgozók mint korábban. A Tekerj be dolgozni kezdeményezésen belül az 5.000 főt foglalkoztató vállalat dolgozóinak 5 százaléka választotta a rendszeres biciklizést az egyéb közlekedési eszközök helyett, ők összesen közel 9.000 alkalommal ültek nyeregbe, míg a legsportosabb címet elnyerő étterem munkatársainak 20 százaléka nyergelt át biciklire.

"Az ország legnagyobb étteremláncának HR vezetőjeként fontosnak tartom, hogy inspiráljuk 5.000 munkavállalónkat a tudatos és kiegyensúlyozott életmódra, és jó példával járjunk elől vendégeink előtt is: nem csak támogatjuk a bringázást, hanem mi magunk is aktívan tekerünk! Az idén először meghirdetett program rendkívül sikeres volt, remélem, a résztvevők hosszú távon kötelezték el magukat az aktív, tudatos életmód mellett!" - mondta Gáspár Ferenc, a McDonald's HR vezetője.

A biciklis életformát nem csak dolgozói között, hanem társadalmi szinten is népszerűsíti az étteremlánc: a McDonald's BringaMánia program 2010-es indulása óta 12 budapesti és vidéki rendezvénnyel; valamint számos, gyerekeknek és felnőtteknek szóló oktatási programmal támogatja a biztonságos bringázás elterjedését.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek