Kevesebbet unatkoznak a diplomások
A magasabb iskolai végzettség csökkenti az unalom érzésének esélyét; a munkanélküliek 29 százaléka, a vállalkozóknak pedig a 11 százaléka szokott olykor unatkozni - idézi az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából készült TÁRKI-felmérést a Világgazdaság.
A magasabb iskolai végzettség csökkenti az unalom érzésének esélyét: míg az általános iskolát végzettek 26 százaléka, addig a felsőfokú végzettségűek 7 százaléka unatkozik néha-néha. Igaz, ez összefügg az életkorral is, hiszen amíg a 30 év alattiak és a 70 év felettiek között nagyobb (25 százalék és 22 százalék), addig a negyven évesek között kisebb (10 százalék) a legalább néha unatkozók aránya. A munkaorientált modern világban a gazdasági aktivitás is erősen hatással van az unalom érzésének esélyére, a munkanélküliek 29 százaléka, a vállalkozók 11 százaléka szokott unatkozni.
A kimerültségtől nagyon gyakran szenvedők (a népesség tizede) aránya magas a budapestiek (20 százalék), alacsony - nem a falusiak körében, ahogy várható volt, hanem - a városiak (4 százalék) között. Ellentétben az unalomérzettel, a vállalkozók és a munkanélküliek egyaránt szinte hírből sem ismerik a kimerültséget (1 és 6 százalékuk).
Világgazdaság
A kimerültségtől nagyon gyakran szenvedők (a népesség tizede) aránya magas a budapestiek (20 százalék), alacsony - nem a falusiak körében, ahogy várható volt, hanem - a városiak (4 százalék) között. Ellentétben az unalomérzettel, a vállalkozók és a munkanélküliek egyaránt szinte hírből sem ismerik a kimerültséget (1 és 6 százalékuk).
Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?