Kezdhetnek aggódni a cégek, hogy a BYD elszívja előlük a munkaerőt?
A szegedi BYD HR menedzsere egy csütörtöki rendezvényen elárulta: több hónapos kínai tanulmányútra küldték a már felvett magyar mérnököket. A Délmagyar regionális hírportál cikkéből kiderül, mikortól toborozzák a fizikai munkásokat és milyen bérekre lehet számítani.
A TIK-ben rendezték meg csütörtökön a HR Fesztet, délelőtt a BYD HR menedszere is színpadra került. Szmrtyka Viktória elöljáróban megjegyezte: a 167 ezer négyzetméteren működő gyárba minden kiszolgálófolyamathoz, sok pozícióba keresnek embereket. Sokezer munkavállalóval dolgoznak majd, egyelőre azonban mérnököket vesznek fel - írja a Délmagyar.
Több mint száz munkavállalót Kínába küldenek 2-3 hónapra, ott tanulják a folyamatokat - mesélte a HR szakember. Az új szegedi gyárhoz teljes HR rendszert kell kialakítani, a céget nulláról kell felépíteni. Mindezt úgy, hogy a kínai kultúrával kell összeegyeztetni a magyart és megtanulni, ők hogyan gondolkodnak.
A fizikai munkavállalókat az év második felében kezdik el felvenni. Első körben Szeged és környékéről, de később más vármegyék felé, sőt az országhatáron túlra is szeretnénk nyitni. A kínaiaknak fontos, hogy frissdiplomásokat, diákokat is meg tudjunk nyerni, ezért van együttműködésünk a Szegedi Tudományegyetemmel és a Szegedi Szakképzési Centrummal.
Szmrtyka Viktória a bérekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kínaiak nagy hangsúlyt fektetnek a teljesítményre, azt jutalmazzák. A BYD bérei közép-és afeletti kategóriát jelentenek majd a piacon - fogalmazott. Elkerülhetetlen, hogy elindul majd egy verseny, de reméli, hogy ez egészséges verseny lesz, ami a szegediek és környékbeliek előnyére fog válni.
Délmagyar
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A debreceni CATL hétfőtől lefóliázta volna a dolgozók mobiltelefonjait, ám a beléptetésnél ellenállásba ütközött az intézkedés. A cég szerint... Teljes cikk
Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte... Teljes cikk
Fordulóponthoz érkezik a Revolut magyarországi működése: hamarosan elindul a hazai fióktelep, és a felhasználók magyar IBAN-számot kapnak. A... Teljes cikk
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hete
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 1 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 1 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 1 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 1 hónapja
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 1 hónapja
- Ha egy kulcsszemély lemarad, az egész cég lemarad 2 hónapja
- AI a HR-ben: miért nem bíznak a szakemberek a mesterséges intelligenciában? 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben