kapubanner for mobile

Ki járna jól a "korai" nyugdíjjal?

Sok oldalról kell megvizsgálni azt a kérdést, kik járnának jól a negyven év munkaviszony utáni nyugdíjjal. A döntés egyértelműen kedvezne azoknak, akik életpályájuk során folyamatosan dolgoztak. A nemi különbségtételt illetően viszont meg kell nézni a férfiak és a nők életkilátásait - jelenti a Magyar Rádió.

Figyelembe kell venni ugyanis, hogy milyen terheknek vannak kitéve a nők munkaidejük alatt, mennyivel nehezebb vagy könnyebb a munkavállalásuk és a munkában töltött idejük. A férfiak életkilátásai gyengébbek, tehát ha később engedik őket nyugdíjba és eleve korábban halnak, akkor ez a különbség indokolatlan, adja hírül a Magyar Rádió.

Szabics Zsolt, a portfolio.hu szakértője a Magyar Rádiónak elmondta, ha a negyvenéves határ csak a nőkre vonatkozna, annak nem lenne jelentős költségvetési hatása, néhány milliárd forintról lenne szó. Ha viszont a férfiakra is kiterjesztenék ezt, az már jóval többe kerülne.

Ráadásul az elképzelés szembemegy azzal, hogy az Európai Unió és Magyarország szerint is minél inkább növelni kellene a munkában töltött időt. Külföldön is változásokat terveznek, de a szigorítás irányába. A kedvezményes nyugdíjazásra Európában alig találunk példát.

Magyar Rádió
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk