kapubanner for mobile

Ki nem ver át? Jön a lista

A fogyasztóvédelmi hatóság bevezeti a vállalkozások úgynevezett pozitív listáját március elsején - mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója.

Az NFH honlapján megtalálható lesz a jövő hónaptól azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük - mondta a főigazgató. Érvei szerint ha a bírságolt vállalkozások nyilvánosságra kerülnek, akkor legyen úgymond "pozitív diszkrimináció" is, azaz tegyék közzé az összes ellenőrzési feltételnek megfeleltek névsorát is.

A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt az üzletben, vendéglőben kifüggeszthetik - jegyezte meg a főigazgató. Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzésbe, azok kérhetik a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől az átfogó vizsgálatot, s ha ennek során mindent rendben találnak a szakemberek, úgy ők is felkerülnek a pozitív listára.

A pozitív lista "előszobája" annak a fogyasztóbarát emblémának, amelyet jövőre kívánnak bevezetni - mondta el Pintér István. Megjegyezte: ehhez már a jogszabályi kötelezettségen túl plusz szolgáltatást, plusz értéket is elvárnak a vállalkozásoktól. A főigazgató tájékoztatása szerint - tekintettel Magyarország 2011. első félévi soros uniós elnökségére - január elsejétől már az Európai Fogyasztói Központ is a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság "égisze alatt működik".

Pintér István hangsúlyozta, hogy idei évben is a munkájuk legfontosabb része lesz a fogyasztók egészségének, biztonságának védelme, hogy veszélyes termék a magyar háztartásokba ne kerülhessen be. A vizsgálati programban kiemelten szerepel az elektronikus kereskedelem, a szavatosság és jótállás kérdése - elsősorban a fogyasztók minőségi kifogásaival kapcsolatos ügyintézés ellenőrzése -, továbbá a termékbiztonság, s a mintavételezések és laborvizsgálatok elvégzése.

Kovács Zoltán, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta: a fogyasztóvédelmi hatósági munkában a megelőzést és kevésbé a büntetést kívánják alkalmazni. Szerinte kiemelt figyelmet kell fordítani például az időskorúak és a fiatalok tájékoztatására; az előbbiek jóhiszeműségét gyakran termékbemutatókon használják ki, az utóbbiakat pedig az internetes vásárlások során "verik át".

A vállalkozókkal széleskörű kapcsolatot kívánnak kialakítani és számukra rendszeres tájékoztatásokat tartani, valamint a jogszabályi változásokra is felhívni a figyelmüket - mondta a megyei kormánymegbízott.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk