Kiemelkedő jövedelmi különbségek Angliában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA brit társadalom leggazdagabb tíz százaléka tizenkétszer annyi keres, mint a legszegényebb 10 százalék, ami jelentős növekedést jelent a jövedelemeloszlás egyenlőtlenségében az elmúlt 20-25 évhez képest - adta hírül az OECD hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésére hivatkozva a The Guardian című brit napilap hírportálja.
Nagy-Britanniában minden más gazdag országnál gyorsabban növekedett a jövedelemegyenlőtlenség a hetvenes évek óta - olvasható a jelentésben, amely 2008-ig bezárólag vizsgálja a változásokat. Ennek legfőbb oka, hogy házasságok révén, illetve az oktatási rendszer szerkezete miatt a vagyon többsége a pénzügyi elitek elenyésző kisebbségének kezében összpontosult. A gazdaságilag fejlett országok adófizetőinek pénzéből finanszírozott agytröszt közgazdászai megállapították, hogy 2008-ban a legvagyonosabb 10 százalék éves átlagjövedelme körülbelül 55 ezer font volt, ami nagyjából tizenkétszer több az alsó 10 százalék évi 4700 fontos átlagjövedelménél.
A globális gazdasági válság előtt Nagy-Britanniában a lakosság legvagyonosabb 0,1 százalékáé volt az adózatlan jövedelmek 5 százaléka, ami a második világháború óta nem tapasztalt vagyonfelhalmozást jelent - hangsúlyozza a jelentés. Ez a vagyonosok számára kedvező adópolitikákra illetve a Citybeli bankároknak kifizetett hatalmas összegű bónuszokra vezethető vissza - állapította meg a Warwick Egyetem professzora.
Mint az OECD rámutatott, a brit trend nem egyedülálló. Az olyan "egyenlőbbnek" ismert országokban, mint például Németország, Dánia vagy Svédország szintén növekszik a különbség a gazdag és a szegény rétegek között: míg az 1970-es években ötszörös volt a különbség, jelenleg már hatszor több a jövedelme a felső 10 százaléknak. A fejlődő gazdaságokban, például Indiában, Oroszországban, Brazíliában vagy Kínában ennél sokkal riasztóbb a helyzet, ott ötvenszeres is lehet a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?