Kifizetik az önkormányzatok a tűzoltók túlmunkadíját
Pintér Sándor belügyminiszter megegyezett Tarlós István budapesti főpolgármesterrel, Szita Károly kaposvári és Borkai Zsolt győri polgármesterrel a tűzoltók 2004-2007 közötti túlmunkája után "jogosan járó, azonban évek óta elodázott és megoldatlan díjak" kifizetéséről - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Mint a közleményben hangsúlyozták, a megállapodás értelmében a három önkormányzat megelőlegezi és elkezdi kifizetni az elmaradt túlmunkadíjakat a hatáskörükbe tartozó önkormányzati tűzoltóknak. A Belügyminisztérium az állami tűzoltóságoknál szolgálatot teljesítő állománynak ugyancsak elkezdi kifizetni a túlmunkadíjakat - tették hozzá.
A közlemény szerint első lépésben - a tűzoltókkal egyeztetett számítás alapján - a járandóságok kamattal megemelt részének 50 százalékát fizetik ki a jelenleg is szolgálatot teljesítő állománynak. A teljes összeget minden érintett tűzoltó az év végéig kapja meg - tájékoztattak.
Az állami és önkormányzati tűzoltók évek óta kérik a 2004. május 1-jei európai uniós csatlakozástól 2007 végéig járó túlóradíjakat. Uniós szabályokra hivatkozva pereket is indítottak munkáltatóik ellen a túlmunka megfizetését kérve, és a Legfelsőbb Bíróság több esetben jogosnak ítélte követeléseiket. Az MTI kérdésére a Belügyminisztérium közölte, hogy a többi érintett önkormányzattal is folyamatosan tárgyalnak.
Magyar Nemzet/MTI

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek