Kilenc éve nem volt ilyen erőteljes munkahelybővülés
2012. május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A fiatalok munkanélküliségi rátája 28 százalékos volt. Jó hír viszont, hogy 76 ezer fővel többen dolgoztak ebben az időszakban, mint egy évvel ezelőtt - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A munkanélküliek 459 ezer fős létszáma lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, a teljes megfigyelt sokaságra vonatkozó munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos értéke 0,3 százalékponttal csökkent egy év alatt. (A változások a mintavételi hibahatáron belül maradtak.) 2012. május-júliusban a 15-74 éves férfi népességből 259 ezren voltak munkanélküliek, 10 ezer fővel többen, mint 2011 azonos időszakában. Ezzel munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal 11,0 százalékra emelkedett. A munkanélküli nők száma 15 ezerrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban, 200 ezer fős létszámuk 9,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, ami 0,9 százalékpontos csökkenésnek felelt meg.
28 százalékos a fiatalok munkanélküliségi rátája
A munkanélküliek 18 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 28,1 százalékos munkanélküliségi rátája 3,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal 9,6 százalékra, az 55-64 éveseké 1,3 százalékponttal 7,3 százalékra csökkent. A munkanélküliek 46,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap volt.
A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok szerint (http://www.munka.hu/) 2012. július végén 527,6 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 4,8 százalékos csökkenést jelentett az előző év azonos időszakához képest.
76 ezer fővel dolgoztak többen
Összességében a vizsgált időszakban 3 millió 908 ezren minősültek foglalkoztatottnak, ami 2,0 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Közülük 3 millió 870 ezer fő volt 15-64 éves, 70 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 57,6 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,5 százalékpontos bővülés 2011 hasonló időszakához viszonyítva. 2012. május-júliusban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 68 ezren voltak foglalkoztatottak, 14 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában. Így a férfiakra jellemző foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 62,8 százalékra nőtt. A 15------–64 éves nők közül a vizsgált időszakban 1 millió 803 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 56 ezerrel többen, mint tavaly ebben az időszakban. A nőket - 2,0 százalékponttal növekvő - 52,7 százalékos foglalkoztatási ráta jellemezte.
A 15-24 éves foglalkoztatottak egyébként is alacsony létszáma 211 ezerre csökkent, a foglalkoztatási rátájuk pedig 0,4 százalékponttal, 18,2 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Nőtt viszont a legjobb munkavállalási korú 25-54 éves, illetve az idősebb 55-64 éves foglalkoztatottak száma és aránya. Ezzel korcsoporton belüli rátájuk 1,9, illetve 1,5 százalékpontos javulást mutatva, 75,2 százalékra, illetve 37,6 százalékra emelkedett.
Kilenc éve nem volt ilyen erőteljes munkahelybővülés
Suppan Gergely , a TakarékBank vezető közgazdásza elmondta, "ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára (amit akkor döntően a közszféra létszámnövekedése okozott), a foglalkoztatás pedig elérte a válság előtti szintet". Hozzátette, a munkanélküliek száma 13,4 ezerrel csökkent az előző háromhavi átlaghoz, míg 4,4 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az aktívak száma egy év alatt 71,1 ezerrel bővült, ami kedvező folyamatokat tükröz. "Az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma" - hangsúlyozta a lapnak. Úgy véli, a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, és ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség.
KSH/Világgazdaság
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A szociális partnerekkel egyeztetett támogatást a Magyar Államkincstáron keresztül igényelhetik majd a munkáltatók. Teljes cikk
A férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés és a mezőgazdasági gépkezelői foglalkozástól történő eltiltás kiszabására tettek indítványt Teljes cikk
Négy nappal meghosszabbították a határidőt. Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása hazánkban nemek szerint - grafikon 2 hete
- Nem csupán beugró munkaerő - diákok és nyugdíjasok a munkapiacon 3 hete
- Veszélyes tendencia: nőtt a fiatal munkanélküliek aránya az EU-ban 3 hete
- Nagy hajrá indul a szezonális munkaerőért – ezekre a munkákra van most a legnagyobb kereslet 3 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Ki hozza be a fülöp-szigeteki vendégmunkásokat és hogy áll a 150 új gyár program? 3 hete
- Ez már "figyelmeztető jel" - repedezik a magyar munkaerőpiac? 3 hete
- Megjöttek a KSH friss adatai, ekkora volt a munkanélküliek száma 2025 áprilisában 4 hete
- Rekordszinten dolgozik Európa népe – melyik ország húzza le az átlagot? 2 hónapja
- Mentőöv a szakemberhiányban: fókuszban az atipikus foglalkoztatás 2 hónapja
- A munkanélküliek száma hazánkban korcsoportonként - grafikon 2 hónapja