Kilőttek az árak, utoljára 2007-ben volt ekkora az infláció
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMárciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007 júniusában volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben leginkább az élelmiszerek ára emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy hónap alatt átlagosan 1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Az élelmiszerek ára 13 százalékkal emelkedett a februári 11,3 százalékos éves drágulás után.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7, ezen belül a dohányáruk 7,7 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkekért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni, ami 1,2 százalékponttal nagyobb éves növekedés a februárinál. Ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a szobabútorokért 15,1, a használt személygépkocsikért 12,3, a televíziókért 10,3, az új személygépkocsikért 8,6 százalékkal kellett többet fizetni.
A szolgáltatások díja 6 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 18,7, a járműjavítás és -karbantartás 13, a távolsági közlekedés 14,5 százalékkal többe, a mozijegyek ára 9,2 százalékkal nőtt. A telefon- és internet-előfizetés viszont 1,5 százalékkal kevesebbe került, mint tavaly márciusban.
Az üzemanyagok áremelkedése a februári 18,7 százalékosról márciusra 11,4 százalékosra lassult, a tavaly márciusi 6,6 százalékos havi emelkedés és az idén érvényes ársapka hatására.
A februárhoz viszonyított 1 százalékos átlagos áremelkedésen belül az élelmiszerek 2 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkek ára 1 százalékkal, ezen belül az új személygépkocsiké 2,1, a használtaké 1,3 százalékkal nőtt.
Elemzők 8,6-8,7 százalékos márciusi inflációra számítottak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?