Kitiltják az Unióból a kényszermunkával előállított termékeket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA becslések szerint világszerte 27,6 millió ember végez kényszermunkát.
Néhány napja a tagállamok elfogadták álláspontjukat a kényszermunkával előállított termékek uniós piacon belüli tilalmáról szóló rendeletről – írja a HVG. A tagállamok a rendelet alá vonták a távértékesítés útján kínált termékeket is, valamint indítványozzák egy, a kényszermunkával kapcsolatos portál létrehozását.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslése szerint világszerte 27,6 millió ember végez kényszermunkát, aminek túlnyomó része a magánszektorban történik, de a hatóságok is alkalmazzák.
A javaslat megtiltja a kényszermunka alkalmazásával előállított termékek uniós piacon történő forgalomba hozatalát vagy forgalmazását, illetve az unióból harmadik országokba történő kivitelét. Amennyiben okkal lehet feltételezni, hogy az adott terméket kényszermunkával állították elő, a hatóságoknak vizsgálatot kell indítaniuk. Az eljáró szervek tájékoztatást kérhetnek a vállalatoktól, vagy ellenőrzéseket és vizsgálatokat folytathatnak akár az EU-ban, akár harmadik országokban. Ha megállapítják, hogy kényszermunkát alkalmaztak, elrendelhetik a termék piacról való kivonását, illetve megtiltják annak forgalomba hozatalát és kivitelét.
A végleges határozat kidolgozásáért a Bizottság fog felelni. A döntéshozók célja, hogy még ebben a jogalkotási ciklusban, tehát pár hónapon belül véglegesítsék a jogszabály szövegét.
HVG
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?