Kizárná az ELTE egyik oktatóját a jogi kar dékánhelyettese
Az ELTE egyik dékánhelyettese az intézmény jogi karának írt nyílt levelében közölte, hogy szerinte nincs helye az egyetem polgárai között a kirekesztő, politikai szélsőségek felé hajló, gyűlölködő megnyilatkozásokat tevő oktatónak - adta hírül a Magyar Nemzet nyomán a Híradó.
Morvai Krisztinát, egyetemi docenst, a Jobbik európai parlamenti képviselőjelöltjét nyílt levélben támadta Földi András, a jogi kar dékánhelyettese, mert szerinte az oktatónő szélsőséges és kirekesztő megnyilvánulásokat tesz. Morvai Krisztina nevét nem említi Földi a levelében, a Magyar Nemzet szerint azonban sejthető, hogy rá céloz.
Nyílt levelében így fogalmaz: "évek óta növekvő aggodalommal, sőt megdöbbenéssel és felháborodással" figyelem "egy főállású oktató kolléganőnknek" a "szélsőséges, kirekesztő" megnyilatkozásait.
Földi ezért azt javasolja a kari tanács december 9-i ülésén, fogadjanak el egy határozatot, mely elítélné a kirekesztő politikai szélsőségesség és a közösségek elleni gyűlölködés minden formáját, továbbá kimondja: az ilyen megnyilatkozásokat tevő oktatóknak "nincs helye az egyetem polgárainak közösségében".
Morvai Krisztina válaszlevelében kiemelte: esküjükből következően a jogászok nem lehetnek közömbösek olyan jelenségekkel szemben, amelyek a magyar nép érdekeivel, alkotmányos értékeivel ellentétesek, ezért a hallgatók előtt példát mutatva szót kell emelni minden ilyen jelenség ellen.
A Magyar Nemzet megkereste az ügyben a jogi kar dékánját, Király Miklóst, ő azonban egyelőre nem reagált a történtekre.
Híradó/Magyar Nemzet/Edupress

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?