KKSZ: garantált reálkereset-növekedés a Volánnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatGarantált reálkereset-növekedést jelent a Volán-társaságok dolgozóinak a kétéves alágazati bérmegállapodás, amelyet hétfőn írtak alá - mondta Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke az MTI-nek.
Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke elmondta: mindkét évben - 2009-ben és 2010-ben - az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlásának maximuma a kiindulópont, így 2009-ben 5 százalékos béremelés lesz a Volán-társaságoknál, 2010-ben pedig a konkrét ajánlás mértéket kell beírni. A KKSZ elnöke hangsúlyozta a megállapodás garanciális elemeket is tartalmaz a reálkereset növekedésére vonatkozóan. Példaként említette: ha 2010-ben nem születne OÉT-bérajánlás, akkor az infláció plusz 1 százalékpontos mértéket határoznak meg béremelésre.
Korcsolayné Kovács Krisztina kiemelte: a garantált reálkereset-növekedés a Volán-társaságok esetében közeledést jelent a nemzetgazdasági átlaghoz. Megjegyezte: a Volán-társaságoknál az átlagkereset az elmúlt években mintegy 20 ezer forinttal elmaradt a nemzetgazdasági átlagtól, holott felelősségteljes közszolgálati tevékenységet végeznek. A KKSZ elnöke elmondta: a tárgyalásokon a munkáltatók hangsúlyozták, hogy a bérfejlesztés a munkahelyek megtartása mellett kerül kifizetésre.
Korcsolayné Kovács Krisztina utalt arra, hogy az alágazati bérmegállapodás alapján a tárgyalások helyben folytatódnak. A KKSZ tájékoztatása szerint a Volán-társaságokra vonatkozó bérmegállapodást a munkavállalók képviseletében a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, valamint a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége mint munkáltatói szövetség írta alá.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc