kapubanner for mobile

Komoly bűnszervezeteket számolt fel a NAV

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számoltak fel a nyomozók: 820 millió forintnyi készpénzt, ingatlanokat és járműveket foglaltak le.

A két bűnszervezetre egy napon csaptak le a NAV munkatársai a Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon, 25 helyszínen. Az adóigazgatási szakembereknek sikerült 130 millió forint visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalását is megakadályozni.

A Dél-Alföldön egy 18 tagú bűnszervezet vezetőjét és tagjait vették őrizetbe, akik látszólag Szlovákiában adtak el kávét, és ezt fiktív számlákkal igazolták. Az árut ugyan elszállították Magyarországról, de rövid időn belül Budapest környéki telepekre fuvarozták vissza, a szállítmány így ismét visszakerült a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózathoz. A kiállított fiktív számlák alapján két Csongrád megyei kft. mintegy 750 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul. A bűnszervezet vezetőjét, a szervezet tagjait, valamint a fiktív számlák alapján az áfát visszaigénylőket költségvetési csalás bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki, előzetes letartóztatásban vannak.

A közép-magyarországi régióban 992 milliós adóhiányt halmoztak fel azok a cégek, amelyek fiktív számlákkal csökkentették fizetendő áfájukat. A szervezet saját fantomcégei állítottak ki hamis számlákat, majd ezeknek megfelelően továbbszámláztak megrendelőiknek. A hálózat felszámolásában egyszerre száz nyomozó vett részt, a gyanúsítottként kihallgatott 17 emberből öten előzetes letartóztatásban vannak csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek