kapubanner for mobile

Koreai cég épít gyárat Gödöllőn

Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A első ütemben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok jön létre, amely évente mintegy 10 ezer tonna, elektromos akkumulátorok gyártáshoz szükséges rézfólia-kapacitással rendelkezik majd.

Az Iljin Materials azért is érkezik az országba, mert a Samsung SDI egyre növeli magyarországi gyártó kapacitását, és szükségük van a vállalat termékeire - tette hozzá Szijjártó Péter.

2019-ben tíz elektromos autóipari beruházás érkezett Magyarországra, az idén a világjárvány ellenére pedig ez már a nyolcadik. Magyarország a világon tizedik helyen áll az elektromos akkumulátorok exportálásában, és ha így folytatódik a beruházások üteme, akkor az első öt közé kerülés is reális cél lehet.

Kim Byoung Chan, az Iljin Materials ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a mostani beruházás csak a kezdet, a jövőben az igényeknek és trendeknek megfelelően továbbiakat terveznek. A vállalat a gödöllői ipari parkba érkezik, és a további teljes gyártó folyamat "idehozásában" is gondolkodik, amely a jelenlegi beruházásnak közel tízszerese lehet.

Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy Gödöllő néhány hónapon belül már a második jelentős koreai beruházást üdvözölheti.

A város több szempontból is kiváló választás - mondta -, hisz egyetemi város, valamint az üzleti park is lehetőségekben bővelkedik, és a szakképzésben is élen járnak.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk