Korrupció az APEH vagyonosodási osztályán
Kétmillió forint kenőpénz átvételekor érték tetten L. Jenőt, az APEH vagyonosodási vizsgálati osztályvezetőjét - értesült rendőrségi és adóhivatali forrásokból a Népszabadság. Az APEH közlése szerint a vagyonvizsgálót azonnal elbocsátották.
Az APEH vezetői úgy döntöttek, vagyonosodási vizsgálatot indítanak L. Jenő ellen. Felülvizsgálnak továbbá minden ügyet, amelyben az osztályvezető döntése alapján, vagy az ő kezdeményezésére - bár indokoltnak tűnt - mégsem indult vizsgálat.
A Népszabadság értesülése szerint a rendőrség más bűncselekmények nyomait követve figyelt fel egy másik fiatalemberre, aki állítólag azt híresztelte magáról, hogy saját és édesapja kapcsolatai révén bárkinek el tudja intézni, hogy ne induljon ellene vagyonosodási vizsgálat.
A fiatalemberről forrásaik csak annyi derült ki, hogy egy nyugalmazott rendőrtábornok fia. Édesapja ma egy vagyonvédelmi cég tulajdonosa és vezetője, s a nyomozás eddigi adatai szerint semmi köze nincs ahhoz az ügyhöz, amellyel összefüggésben a fiát gyanúsítják.
Népszabadság

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek