kapubanner for mobile

Korrupció ellen tréningezik a köztisztviselőket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Korrupció-megelőzési és etikai tréningeket tartanak nyolcszáz közigazgatási vezető és 8500 kormánytisztviselő részére az elkövetkező hónapokban - mondta el Rétvári Bence az antikorrupciós civil munkacsoport keddi budapesti ülése után.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára közölte: a program indulása előtt a civilek tesztelhetik a képzést, az itt kialakított véleményeket a szervezők a későbbiekben figyelembe veszik.

A próbatréning célja, hogy a résztvevők megismerjék az integritás alapfogalmait, valamint a kapcsolódó etikai megközelítéseket.Megtanulják felismerni, és megértik azokat a szituációkat, amelyek az egyén, a szervezet és társadalom integritását veszélyeztetik. Veszélyt jelent például az ügyek, folyamatok átláthatatlansága. Az interaktív foglalkozások során esettanulmányok, elgondolkoztató etikai kérdések, dilemmák beiktatásával és közös feldolgozásával segítik elő a megértést - fejtette ki.

A megbeszélésen a minisztérium szakemberei ismertették a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) magyar akciótervében foglalt vállalások teljesítésének jelenlegi állását. Mint kiemelték: már teljesültek többek között az integritásirányítási rendszer bevezetéséről, az integritás témájú képzések nyújtásáról, valamint az etikai kódexek elfogadásáról szóló vállalások is. Folyamatban van a költségvetési adatok közzétételének javításáról, valamint a köztulajdon hasznosításának nyilvánosságáról szóló vállalások teljesülése is - jelezte Rétvári Bence.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a minisztérium beszámolt a korrupció megelőzés területén különös felelősséget viselő szervezetek eddigi tevékenységéről. Ezek közé sorolható például az integritás tanácsadói képzésen, témához kapcsolódó hasonló konferenciákon való részvétel, az Országos Bírósági Hivatal által létrehozott bírósági integritás munkacsoport, valamint az Állami Számvevőszék által kezdeményezett Integritást Támogatók Körének létrehozása.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a résztvevők átbeszélték az ENSZ Korrupció Elleni Egyezménye (UNCAC) végrehajtását ellenőrző bizottság magyarországi munkáját.

A KIM ismertette, hogy a Panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslat előkészítésére folyamatban van és hamarosan megkezdik az informatikai rendszer tervezését - mondta az államtitkár.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek