Közel 4 millió forint a NB I-es focisták havi átlagbére
A magyar bajnokság hatalmasakat lépdel előre, ha a játékosok fizetéséről van szó - ez szűrhető le az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nemrég kiadott, 2021/2022-es pénzügyi évet összegző üzleti jelentéséből írja az mfor.hu gazdasági portál.
A magyar bajnokság a koronavírus-járvány után is folytatta fejlődését ebből a szempontból, így az európai bajnokságok sorában már a 18. helyet foglalja el a bérekre fordított kiadások alapján a maga 93 millió eurójával - írja az mfor.hu.
A bérköltségnek az 58,5 százalékát tette ki a legutóbbi szezonban a játékosok fizetése, az egyéb alkalmazottakra pedig 41,5 százalék jutott. Vagyis a 93 millió euróból 54,4 millió euró a focisták fizetését fedezte, ez átszámítva 21,4 milliárd forint. Ez csapatonként 1,7 milliárd forintos kiadást jelent egy szezonra.
A Transfermarkt adatai szerint a 2021/2022-es szezonban az NBI-es csapatok átlaglétszáma 39 fő volt. Ennek segítségével pedig már könnyen kideríthetjük, hogyátlagosan egy NBI-ben játszó focista havi átlagfizetése 3,8 millió forint volt az UEFA adatai alapján. Ez pont egymillióval magasabb az egy évvel ezelőttinél - igaz, az átlagszám is egy fővel emelkedett ezen időszak alatt.
A portál hozzáteszi ismerve a csapatok költségvetését, melyek a 12 csapat vonatkozásában 1,5 milliárd és 10-12 milliárd forint között mozog, jó eséllyel feltételezhető, hogy a kiemelkedő büdzséjű csapatoknál jellemző fizetések - 8-10 millió forint - húzzák fel az átlagot.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 2 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 2 hete
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 2 hete
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hete
- Bértáblák 2026 3 hete
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 4 hete
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 1 hónapja
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 2 hónapja
- A bruttó átlag- és mediánkereset alakulása 2024-ben 2 hónapja
- Robotkapusnak próbált meg gólt lőni Ronaldo – kiderült, mire képes a gép 2 hónapja
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig