kapubanner for mobile

Közel ezer állást tudnak megtartani Herenden

A hungarikumnak számító herendi porcelán gyártása továbbra is folyta­tódhat a 919 munkahely megtartását segítő állami támogatásnak köszönhetően - jelentette be ma Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

Az államtitkár a Herenden tartott sajtótájékoztatón elmondta: a nemzetközi hírű cég szeptemberben adott be kérelmet az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kezelésében lévő, "A munkahelyek megőrzésért" elnevezésű, tízmilliárd forint keretösszegű kiírásra. A pályázatot a munkaügyi miniszter október végén nyilvánította nyertesnek a szakértői csoport javaslata alapján. A program forrása a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészének központi kerete, a nyertesek eddig összesen 3,1 milliárd forintot kaptak kézhez.

A veszprémi kistérség vállalko­zásai közül 18 vállalkozás részesült támogatásban, összesen mintegy 288,1 millió forint értékben, amellyel 1027 munkavállaló munkahelyének megtartása vált lehetővé. A pályázóknak vállalniuk kellett, hogy megtartják a be­nyújtást megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámukat, így összessé­gében 1479 munkahely őrződik meg a kistérségben.

Simon Gábor közölte, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. kapta a kistérségben legnagyobb mértékű támogatást, mintegy 203 millió forintot, amellyel 867 munkavállaló munkahely­ét lehet megtartani. A zrt. vállalta, hogy a teljes statisztikai állományi létszámát megtartja, és így mind a 919 munkavállaló munkahelye stabilizálódik. A manufaktúrá­ban a helybeli lakosokon kívül Veszprémből és környékéről is jelentős számban dolgoznak.

A cég ezt megelőzően az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 7,3 milliárd forintos keretösszegű munkahelymegőrző programjai révén is kapott támogatást. A februári elbírálást követően 842 fő munkahelyének megtartása ér­dekében három hónap alatt összesen mintegy 217 millió forint támogatásban részesült. Mindkét program döntő mértékben járult hozzá a cég stabil működésé­hez. A veszprémi kistérségből tíz vállalkozás nyert az OFA pályázatain összesen 330 millió forint értékben. Így 1274 munkavállaló munkahelye kapott közvetlen támogatást, közvetetten pedig összesen 1731 álláshely maradhatott meg.

A kormány munkahelymegőrző pályázatokra eddig közel 48 milliárd forintot hirdetett meg, ebből összesen mintegy 7 milliárd forint kifizetése már megtörtént. A válság kirobbanása óta megtett foglalkoztatáspolitikai intézkedések igazolják a kormány erőfeszítéseit, hiszen mostanáig körülbelül 90 ezer ember állásának megtartásához tudott érdemben hozzájárulni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek