Közeleg az országos demonstráció napja
Országos demonstrációt szervez június 16-án négy együttműködő szakszervezeti konföderáció, hogy tiltakozzanak a kormány megítélésük szerint munkavállalókat sújtó intézkedései ellen; a LIGA is támogatja az akciót, a Munkástanácsok bár a követelésekkel egyetért a demonstráción nem vesz részt.
A LIGA később közleményben jelezte: a közös szakszervezeti célok elérése érdekében támogatja a négy konföderáció által szervezett akciókat és ajánlja tagszervezeteinek a 16-i demonstrációkon való minél nagyobb számban való részvételt. Ugyanakkor felkéri a társkonföderációkat, hogy támogassák, és vegyenek részt a 29-ére meghirdetett hasonló akciókban.
Mint arról a LIGA Szakszervezetek már többször is beszámolt, a Munka törvénykönyve kedvezőtlen módosításai, a különböző korhatár előtti nyugdíjak egyeztetés nélküli eltörlése, az Országos Érdekegyeztető Tanács feloszlatása elfogadhatatlan lépések a kormányzat részéről, ezért a mielőbbi érdemi tárgyalások megkezdése érdekében, erősebb munkavállalói nyomásgyakorló eszközök bevetésre van szükség. Ennek érdekében nem csak a 16-i, négy konföderáció által meghirdetett akciókat támogatja, de a hónap végére tervezett akciókban való részvételre is meghívja őket - ismertette az érdekképviselet.
A sajtótájékoztatón Borsik János, az ASZSZ elnöke azt mondta: a rendszerváltás óta soha nem volt akkora felelőssége a szakszervezeteknek mint most. Ennek tudatában szervezik a demonstrációt - mondta. A munkavállalókat sújtó intézkedések között említette a Munka törvénykönyvének (Mt) legutóbbi módosítását, mivel úgy látja, az őszre várható teljes megújítása az Mt-nek vélhetően nem a munkavállalók javát fogja szolgálni. Tiltakoznak továbbá az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megszüntetése ellen, valamint a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj, a munkanélküli támogatások átalakítása miatt.
Ősszel, szeptember környékén pedig minden eddig bejelentett sztrájkot, demonstrációt meghaladó tiltakozás várható Borsik János szerint.
Kuti László, az ÉSZT elnöke is elfogadhatatlannak nevezte az OÉT megszüntetését. Kitért arra, hogy ILO-irányelv írja elő a három oldalú - kormány, munkaadó, munkavállaló - egyeztetés szükségességét. A kultúra szerves része a munkakultúra, a munkavilága, amelynek mind a három szereplője szót vált egymással - mondta.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a június 16-i akciónapot annak a tiltakozássorozat részének nevezte, amely április 9-én kezdődött. Az MSZOSZ elnöke közölte: tiltakoznak a magyar kormány megszorító intézkedései ellen, amelyek növelik a munkavállalók kiszolgáltatottságát, és nem szolgálják a kívánt célt, a versenyképesség, a foglalkoztatóság növelését. Tiltakoznak a nyugdíjrendszer egyeztetés nélküli átalakítása, a szociális ellátást rontó intézkedések, az érdekegyeztetést megszüntető törekvése ellen - mondta.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke elmondta, hogy legutóbbi kongresszusuk megállapítása szerint az elmúlt egy évben elfogadhatatlan módszerekkel születtek a jogszabályok, ami példátlan az Európai Unióban, és ez ellen jogi, alkotmányos keretek között fellépnek, együttműködve a többi szakszervezettel.
Jövő csütörtökön Budapesten a Hősök teréről indul az autós menet 15 órakor az Erzsébet hídon át Budára, majd vissza a Lánchídon a Hősök terére. Az MTI érdeklődésére a szakszervezeti vezetők azt is közölték, hogy a nyíregyházi bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát, így meg lehet tartani Nyíregyházán is az autós demonstrációt. A Munkástanácsok Országos Szövetsége korábban azt közölte, egyetért a munkavállalók sorsáért aggódó véleményekkel, ennek ellenére a június 16-ára meghirdetett országos szakszervezeti demonstrációban nem vesz részt.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 3 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 3 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?