Középiskolásokat terel a munkaerőpiac felé a Manpower
A Manpower és a Junior Achievement közös együttműködéseként létrejött program - amely az Egyesült Államokban már nagy sikerrel működik - mostantól Európában is elindul, hogy segítse azokat a fiatalokat, akik a szakképzettségük megszerzése után, az iskolapadból kilépve az álláskeresés felé veszik útjukat - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Tudatos tervezés
A minél hatékonyabb érvényesülés érdekében a jövő munkavállalóinak minél előbb el kell kezdeniük a jövőjükön gondolkozni. Feltérképezve önmagukat, helyzetüket és lehetőségeiket ki tudják jelölni maguk számára azt az irányt, ami felé folyamatosan tudnak építkezni. Ehhez elengedhetetlen, hogy már fiatalon megvizsgálják azokat a kérdéseket, mint:
A sikerhez elengedhetetlen a jövő tudatos tervezése.
A jövő tervezésének és a szükséges ismeretek megszerzésében kompetens elemek hagyományosan a család és az iskola. Érdemes azonban e mellett a szakmai oldal segítségét is igénybe venni.
Diploma vagy szakképesítés
A munkavállalókra jellemző az a felfogás, hogy az elhelyezkedéshez és a sikerességhez elengedhetetlen a diploma megszerzése. A fiatalok többsége azt gondolja, hogy a diploma egyben egy mágneskártya is, amely biztosítja számukra a belépést a legjobb cégekhez, ahol máris helyet foglalhatnak a "legkényelmesebb székekben". A sikeres elhelyezkedéshez azonban ennél sokkal több kell. Az elvárások a munkaerő-piaci változások mentén alakulnak ki. Mi az, ami jellemzi napjaink munkaerőpiacát és a kínálatot? Elmondhatjuk, hogy a diplomával rendelkezők száma nagyon magas. Egyes szakok esetében - mint például a jogász, a közgazdász, kommunikáció, különösen nagy a "túltermelés". Mivel a betölthető álláshelyek száma nem nő jelentősen ezekben a szektorokban, ezért az elhelyezkedés korántsem könnyű. Így a korábbi elvárások nem teljesülnek a munkavállaló részéről, sokszor hiábavalónak érzi a diploma megszerzésébe fektetett időt és energiát.
A munkaerő-piaci kereslet szempontjából felértékelődött a szak- és nyelvtudás. Ezért hangsúlyozandó, hogy a szakképzés értéke nem alábecsülendő a diplomával szemben. Jellemző, hogy a munkaadók sok pozíció esetében a nyelvtudás miatt döntenek egy diplomás jelentkező mellett. Az így betöltött, alacsonyabb pozíciók esetében jellemző, hogy a diplomás, aki elvállalta a - például asszisztensi pozíciót, nem tervez hosszútávra az adott munkakörben. Ennek egyik oka lehet, hogy a képzettsége alapján magasabb pozícióra érzi hivatottnak magát, és a jelenlegi munkája hosszú távon nem elégíti ki, vagy, hogy ezeket a pozíciókat általában a diplomások dobbantónak használják, és igyekszenek minél gyorsabban feljebb lépni a ranglétrán.
Ez a fluktuáció nem kedvez a munkaadóknak sem, hiszen ezeknél a munkaköröknél nem tudnak hosszútávra tervezni a munkatársakkal, holott ez szükséges volna számukra. Tehát, ami használható referenciát jelent, az a nyelvtudás és a szakképesítés. Ki ismerné jobban a munkaadók igényeit, mint az a cég, akit ők munkatársaik kiválasztása során segítségül hívnak. A Manpower ezen ismeretek birtokában igyekszik segíteni a munkavállalóknak, hogy minél piacképesebbé váljanak és igazodni tudjanak a munkaerőpiac igényekhez.
Készségek a sikerhez
A megfelelő nyelvtudás és szakismeret mellett a sikeres elhelyezkedéshez és karrierépítéshez egyéb, ún. "soft skill"-ek is szükségesek, mint például a konfliktuskezelés, az önérvényesítés, a kommunikációs készség, az együttműködési készség. Ezek sajnos jelenleg kívül esnek a magyar oktatási rendszer perifériáján. A Manpower és a Junior Achievement programja ezt a hiányt hivatott pótolni. Célja, hogy megtanítsa a jövő munkavállalóit a számukra legfontosabb készségekre, felkészítse őket az előttük álló szituációkra. A két "mentor" által szervezett egész napos konferencián résztvevő középiskolások hasznos információkat kapnak a munkaerő-piaci kihívásokról, részt vesznek olyan helyzetgyakorlatokon, mint az állásinterjú - amelynek kapcsán az állásinterjúk alanyainak különböző típusait szakértők elemezik majd. A program részét képezik továbbá csoportos workshopok is.
A Manpower és a Junior Achievement Magyarország tervei szerint a programot még ebben az évben beviszik az osztálytermekbe, hogy minél hatékonyabban érjék el a középiskolásokat.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Fiatal álláskeresők: valóban optimisták? 1 hete
- Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 3 hete
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 4 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 4 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?