Köznevelési törvény: választható lesz az egész napos iskola
Szavazott az Országgyűlés kedden a köznevelési törvényhez érkező módosító javaslatokról. A Ház egy olyan indítványt is elfogadott, amely csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát, az MTI információja szerint azonban ezt a zárószavazás előtt korrigálják.
A kérdéses - a fideszes Pokorni Zoltán, Pichler Imre, Révész Máriusz, Kucsák László, Pánczél Károly és Pósán László kezdeményezte - módosító javaslatra 195-en szavaztak igennel, 123-an pedig nemmel. A kormányoldal is megosztott volt: 17 fideszes és 22 KDNP-s politikus - köztük Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - nemet mondott rá.
A kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadásával - Michl József (KDNP) indítványára - törölték az előterjesztésből, hogy az állami és önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem nyilváníthat ki vallási vagy világnézeti elkötelezettséget. Ehelyett úgy fogalmaz majd a jogszabály, hogy az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteniük, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek egyház által szervezett hit- és vallásoktatásban vehessen részt.
A Fidesz oktatáspolitikusainak javaslata alapján nem az érettségi vizsga megkezdésének, hanem a bizonyítvány kiadásának lesz a feltétele ötven óra közösségi munka elvégzése. Ugyancsak az ő kezdeményezésükre kiveszik a jogszabályból azt a rendelkezést, amely szerint 3 és 5 éves kor között az óvodába járási kötelezettség családi napköziben is teljesíthető lett volna.
Elfogadta a Ház azokat a módosító indítványokat is - amelyeket kormányoldalról és az ellenzék soraiból egyaránt javasoltak -, hogy rögzítsék a törvényben: a gyermekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek joguk van az oktatási jogok biztosához fordulni.
Ahogyan azt már Lázár János bejelentette: nem lesz kötelező központi felvételi a középiskolákba, csak azokban lehet ilyet tartani, amelyekbe túljelentkezés van.
Michl József javaslatára elfogadták azt is, hogy a tehetséggondozás kereteit a Nemzeti Tehetség Program jelöli ki, amelyet a Nemzeti Tehetség Alap támogat. A program célokat jelölhet ki a köznevelési intézményeknek, és tartalmazza a feladatok finanszírozásának módját is.
A nemzeti összetartozás bizottság indítványára jóváhagyták, hogy a Határtalanul tanulmányi kirándulási programokat ne a kilenc-tizenegyedik évfolyamon, hanem a hetediktől a tizenkettedik évfolyamra járó diákoknak szervezzék meg a jövőben.
Az emberi jogi bizottság azon kezdeményezését is támogatta a parlament, amely szerint az állami általános iskolában az erkölcstanóra vagy az ehelyett választható, egyház által szervezett hit- és erkölcstanóra a kötelező tanórai foglalkozások része lesz.
Az oktatási bizottság javaslatára jóváhagyták azt a szabályozást, hogy az egész napos iskola választható iskolaszervezési forma, amelyre speciális szabályok vonatkoznak. Az indítvánnyal egyértelművé tették, hogy ezen iskolaszervezési forma esetén nincs mód arra, hogy a tanulókat felmentsék foglalkozások alól. Szintén az oktatási bizottság javaslatára fogadták el, hogy az a gyermek, akinél azt a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában maradhat, s ezt követően válik tankötelessé.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 3 hónapja
- Ki a legkedvesebb konyhás néni az országban? - már lehet szavazni 3 hónapja
- Repkednek a milliók – Így alakultak a parlamenti alkalmazottak bérei 3 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 4 hónapja
- Ezekre kell költenie a szülőknek iskolakezdéskor - Infografika 5 hónapja
- Befagyasztanák a nyugdíjakat, eltörlik az ünnepnapokat – szavazás dönt a megszorításokról 5 hónapja
- Így segítik az iskolakezdést az egészségpénztárak 5 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 6 hónapja
- Valóban kevesebb a külföldi dolgozó a magyar munkaerőpiacon? 6 hónapja
- Nem vesznek el munkahelyet a külföldiek? – a kormány 6 pontban tisztázza a valóságot 7 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa