KSH: 41 ezerrel kevesebben dolgoztak júliusiban, mint tavaly
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA dolgozók majdnem harmada legalább egy éve nem talált munkát.
2025 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 712 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 211 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A május-júliusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 681 ezer volt, 30 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 24 ezerrel, 2 millió 477 ezerre mérséklődött, míg a nők létszáma lényegében nem változott, 2 millió 203 ezret tett ki.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 506 ezren dolgoztak, ami 41 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől. A közfoglalkoztatottak létszáma 69 ezer, a külföldön dolgozóké pedig 105 ezer volt.
A 15-64 évesek körében, a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett, az előző év azonos időszakához képest, a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,3 százalék volt. Ez az érték a férfiaknál 79,1 százalékot, a nők körében pedig 71,4 százalékot mutatott.
A a 15-74 éves munkanélküliek száma május-júliusban 212 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalék volt.
A férfi munkanélküliek száma 113 ezret, a nőké 100 ezret tett ki. A ráta mindkét nem esetében 4,3 százalék volt, mely gyakorlatilag megegyezett az előző év május és július közötti értékkel.
A munkakeresés átlagos időtartama 11,5 hónapot vett igénybe, a munkanélküliek 42,5 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 29,2 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. július végén az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal, 221 ezerre mérséklődött.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?