Kuruzsló fogászok ellen emeltek vádat
A két elkövetőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik.
Egy férfi és egy nő fogorvosi jártasságot színlelve két betegen úgy végzett beavatkozást, hogy nem rendelkeztek fogorvosi képesítéssel - írja az ügyészség közleménye. A külföldön élő sértett 2021 júliusában Magyarországon tartózkodott, amikor fogászati panaszokkal felkeresett egy fogtechnikai műhelyt. Az ott technikusként dolgozó, fogorvosi gyakorlatot színlelő nő megvizsgálta a beteget és közölte, hogy több fogát ki kell húzni. A nő a beavatkozást másnapra elvállalta egy Hajdú-Bihar vármegyei rendelőben. A sértett másnap reggel megjelent, ahol már jelen volt a két vádlott. A nyugdíjas, fogász szakképesítésű férfi fogorvosi gyakorlatot színlelve megvizsgálta az asszonyt, aki belegyezett, hogy kihúzzák a fogait.
Az érzéstelenítő injekciók beadása után a férfi kihúzta a sértett hét fogát, amiért az asszony közel 60.000 forintot fizetett. A sértett fia 2021 augusztusában fogfájásra panaszkodott, így amikor édesanyja a fogpótlás próbájára visszament a rendelőbe, a fia is vele tartott. A nő jártasságot színlelve megnézte a fiatal sértett fogait, és további vizsgálat nélkül közölte, hogy négy fogát nem lehet megmenteni, azokat ki kell húzni. A sértettek 2021. augusztus 24-én, reggel megjelentek a rendelőben, ahol a férfi beadta az érzéstelenítő injekciókat, majd megkezdte a fogak eltávolítását. A második fog azonban beletört a beteg állkapcsába, ezért félbeszakították a beavatkozást. A sértett később nagy fájdalmai miatt szakorvoshoz, illetve szájsebészeti klinikára ment, ahol megfelelően ellátták. Az elkövetők a sértetteken fogorvosi képesítés nélkül végeztek beavatkozást.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottakat két rendbeli, társtettesként elkövetett kuruzslás bűntettével vádolja. Indítványozták, hogy a Debreceni Járásbíróság mindkettőjüket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve a férfit pénzbüntetésre is ítélje, továbbá tiltsa el őt a fogász tevékenység gyakorlásától
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Felfüggesztett börtönt kaptak az álfogászok, akik egymás után húzták ki a betegek fogait 3 hónapja
- Közel 10 milliárdos botrány: letartóztatták egy gabonás cég vezérigazgatóját 3 hónapja
- Négymillió forinttal szívódott fel az önjelölt ács 3 hónapja
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 3 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 5 hónapja
- Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre 5 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 7 hónapja
- Börtönre ítélték a nőt, aki késsel támadt kolléganőjére és a főnökét is fenyegette 7 hónapja
- A fogproblémák nyomai az arcon és a lehetséges kezelésük 9 hónapja
- Az őrzésért felelős portás sikkasztott, lebukott 9 hónapja
- El nem végzett munkákra hivatkozva vert át cégeket egy férfi 9 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?