Lázadás vagy tömegverekedés volt a Foxconn kínai üzemében?
Verekedés tört ki a munkások között a Magyarországon is ismert Foxconn egyik óriási kínai üzemében. Az egyik munkás lázadást emleget. Negyvenen kerültek kórházba, többeket letartóztattak - olvasható a Napi Gazdaságban.
Az incidens nyomán negyvenen kórházba kerültek és többeket letartóztattak. Az üzem 79 ezer embert foglalkoztat, a Foxconn-nál Kínában összesen 1,1 millió ember dolgozik. A cégvezetés már holnap újra akarja indítani a gyárat, amelyet ma leállítottak.
A Foxconn már többször keveredett botrányba. Két éve néhány munkás öngyilkos lett, mert annyit sem keresett, amennyiből fenn tudta volna tartani magát. Sok a panasz a munkaidő meghosszabbítására és a ki nem fizetett bérekre is. A Fair Labor Association vizsgálatának eredménye szerint a munkavédelem is hiányos.
Idén már kirobbant egy verekedés az egyik kínai Foxconn-üzem éttermében, az száz embert érintett. A kínai állami média jelentése szerint az összecsapást a munkások és az étkezde tulajdonosa közti konfliktus váltotta ki. A Foxconn a botrányos ügyek miatt ígéri: a jövőben javítja a munkafeltételeket, csökkenti a munkaidőt, biztosítja a bérek kifizetését és erősíti a munkavállalók képviseletét üzemei vezetésében.
Napi Gazdaság
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk
- Álmunkahelyekre járnak a kínai fiatalok, hogy úgy tűnjön, dolgoznak 7 hónapja
- Esküvői dráma az irodában: HR-ügy lett a meghívó hiányából 8 hónapja
- HR-essel csalta a feleségét a techmágnás, egy koncerten buktak le 9 hónapja
- Fürdőszobába zárkózott a kém: szaftos botrány rázta fel a HR-tech világot 13 hónapja
- Vajon melyik ország a kínai befektetések első számú célpontja Európában? 1 éve
- Kínában már nagyon örülnének, ha több gyerek születne 1 éve
- Nagy Márton: cél a magyar-kínai gazdasági együttműködés további erősítése 2 éve
- Egyre több az önvezető taxi Kínában, a sofőrök féltik a munkájukat 2 éve
- Emelkedett a munkanélküliség Kínában 2 éve
- Kínában stagnált a munkanélküliség júniusban 2 éve
- Stagnált a munkanélküliség Kínában 2 éve

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben