kapubanner for mobile

Leépítésekre készül az Aeroflot

Munkahelyek megszüntetésére készül a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot, amelynek vezetője szerint elképzelhető, hogy felszámolnak két leányvállalatot is.

A több mint 15 ezer embert foglalkoztató konszern vezérigazgatója, Vitalij Szaveljev az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: "készen állunk a létszámleépítésre, de ezt megfontoltan, körültekintően kívánjuk végrehajtani."

Az igazgatótanács egyik tagja szerint a szükségesnél 30 százalékkal többen dolgoznak a cégnél, és valószínű, hogy amikor a flottát felfrissítik Boeing- és Airbus-gépekkel, elbocsátják a szovjet időkből származó Tupoljev 154 típusú repülők pilótáit.

Az 51 százalékban az orosz állam tulajdonában álló társaság vezérigazgatója a hét végén adott nyilatkozatában elmondta, hogy végveszélybe került két leányvállalat, az Aeroflot-Nord és az Aeroflot-Don. Amennyiben a két belföldi regionális légitársaság nem terjeszt elő július 15-ig szanálási tervet, az igazgatótanács a csődeljárást fogja javasolni, mondta Szaveljev.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek