kapubanner for mobile

Leépíti a dolgozók negyedét a cseh teherautógyár

Huszonöt százalékos létszámleépítést jelentett be a Tatra cseh teherautógyár a megrendelések visszaesésére hivatkozva. A cégnél még októberben elbocsátanak 530 embert, novemberben áttérnek a négynapos munkahétre, és az év végére 2200-re csökkentik az alkalmazotti létszámot.

A leépítés valamennyi részleget érinti, aki pedig önként, azonnali hatállyal felmond, öt havi keresetének megfelelő végkielégítéssel távozhat, közölte a társaság kedden.
A haszongépjárművek piacán is elhatalmasodó válság miatt tavaly nyár óta több hullámban bő másfél ezer munkahelyet szüntettek meg a cégnél.
A Tatra 2008-ban 572 millió korona (6 milliárd forint) adózás utáni veszteséget szenvedett el, az egy évvel korábbi rekord nagyságú, 859 millió korona nyereség után. A bevétel tavaly 5,9 milliárd korona (615 milliárd forint) volt, az idén várhatóan 40 százalékkal kevesebb lesz.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek