Lemondott a kanadai külügyminiszter
A külügyminiszter beismerte, hogy hanyagul bánt a bizalmas anyagokkal. A Maxime Bernier távozásáról szóló hírt Stephen Harper miniszterelnök jelentette be. Közölte, hogy a külügyminisztérium vezetését ideiglenesen David Emerson külkereskedelmi miniszter veszi át - írja a Népszabadság.
Bernier már hetek óta az ellenzék célkeresztjében áll. Több baklövést is számlájára írtak. A kormányfő hétfőn megismételte, hogy a történteknek nincs semmi közük Bernier magánéletéhez vagy egy másik személyhez.
A miniszter azzal követett el hibát, mégpedig súlyos hibát, hogy nem biztonságos helyen hagyott bizalmas dokumentumokat - mondta Harper, aki mindazonáltal azt nem közölte, hogy milyen dokumentumokról van szó, és illetéktelen kezekbe kerültek-e.
Kanadai média azt sugalmazta, hogy a miniszter távozásának köze van barátnője körüli botrányhoz. A 45 éves Bernier tavaly augusztusban került be a Harper-kormányba.
MTI/Népszabadság
A miniszter azzal követett el hibát, mégpedig súlyos hibát, hogy nem biztonságos helyen hagyott bizalmas dokumentumokat - mondta Harper, aki mindazonáltal azt nem közölte, hogy milyen dokumentumokról van szó, és illetéktelen kezekbe kerültek-e.
Kanadai média azt sugalmazta, hogy a miniszter távozásának köze van barátnője körüli botrányhoz. A 45 éves Bernier tavaly augusztusban került be a Harper-kormányba.
MTI/Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?