Lesznek-e új munkahelyek? Ezt várják a kölcsönzők
A tavalyi esztendő hasonló időszakához képest volt olyan nyári hét, amikor ötödével is több embert foglalkoztattak az agráriumban munkaerő-kölcsönzőkön keresztül, de alapvetően a stagnálás jellemzi a munkaerő-piacot. A gépgyártás, fémipar, az energia, közmű területén érzékelhető növekedés, de a legpozitívabb eredmény az úgynevezett egyéb kategóriában jelentkezik - derül ki a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége által a koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan monitorozott reprezentatív 25 ezer főt vizsgáló adatokól.
Dr. Simon Balázs, a Humánia HRS Group jogi és kommunikációs igazgatója, az MMOSZ elnöke is, úgy látja, hogy az év eleji bizakodás hamar alábbhagyott, majd júniusban újra felizzott, szeptember környéki fellendülést prognosztizálva. „A mostani számaink alapján azonban a nyári mezőgazdasági fellendülés mellett csupán egy-két cégnél van kisebb mértékű új munkaerőigény-növekedés a partneri körünkben, nagyobb igényt jelenleg nem látunk”- állítja dr. Simon Balázs. Vállalati kapcsolattartóik körében az őszre ígért korábbi fellendülést nem nagyon várja már senki. „Az optimistábbak 2025 első negyedévéről beszélnek, mint lehetséges kedvező elmozdulási időpont” – fogalmaz az MMOSZ elnöke.
„Jelenleg országosan elmondható, hogy a kieső munkavállalókat kell elsősorban pótolnunk, partnereink is nagyon óvatosan kérnek újabb létszámot” - osztja meg tapasztalatait Nyikosné Kovács Melinda, a Pannon-Work Zrt. kölcsönzési üzletágvezetője, aki szerint most érdemes munkaerő-kölcsönző cégeket bevonni a kölcsönzés rugalmasága miatt.
Mihályi Magolna ügyvezető szerint Jobtain oldalról a partnereik túlnyomó részénél nem tapasztalnak kiugró fellendülést, sőt, inkább egyfajta stagnálás, esetenként lassulás figyelhető meg visszamondott projektek, halasztott beruházások miatt. Egy-két jellemzően autóipari beszállító vállalatnál látnak pozitív jeleket az őszi gazdasági fellendülés kapcsán.
A Man at Work-nél kölcsönzéssel és közvetítéssel kapcsolatban is nagyon erős a várakozás, mert érzik a bizonytalanságot a partnereiknél. „Kicsit olyan ez, mint az időjóslás mostanság, bármi lehet, süthet akár egész nap, de eshet is” – mondják az üzletágvezetők, Baradits Bulcsú és Farkas Edit. Sokat várnak a szeptembertől, meglátásuk szerint abszolút vízválasztó lesz olyan értelemben, hogy végre eldől, indulnak-e még idén vagy a jövő év elején nagyobb volumenű felvételek, esetleg komolyabb elbocsájtások jönnek. Mivel az „előszelét” mindkettőnek érezték a nyár folyamán, ekkor látják majd, milyen lesz az utolsó negyedévük, s hogy fordulnak rá az új évre. A nyári időszakhoz képest több keresésben bíznak, de hogy ez majd felülmúlja a tavalyit, abban csak reménykednek.
A háború okozta gazdasági stagnálás a korábban prognosztizált várakozásokhoz képest jobban elhúzódik, mélyül, olyan iparágakban is megjelenik, ahol korábban fellendülést vártak. A munkaerőpiac különböző területein, iparágakban inkább a stagnálás jellemző, a kiesett munkaerő-pótlás vagy minőségi állománycsere van napirenden. „Egyedül az autóipart kiszolgáló beszállítói területeken tapasztalok némi fellendülést, erősödést, de az Európa-szerte csökkenő kereslet, az új gépjárművek értékesítésének visszaesése miatt könnyen elképzelhető, hogy ez csupán a korábban jelentősebben visszafogott igények lazítása, felzárkóztatása” – fogalmaz Dénes Rajmund Roland, a Humán Centrum ügyvezetője, az MMOSZ kommunikációs alelnöke.
Az atipikus foglalkoztatás a rugalmassága mellett kiszámítható, tervezhető jövőt biztosít, úgy munkavállaló, mint munkaadói oldalon.
Mint korábban írtuk, a munkaerő-kölcsönzőknél egy év alatt a vizsgált 15 szereplőből 12-nél visszaesett a létszám.
fotó: unsplash
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 2 hete
- Nem dolgozhat, nem dönthet a pénzről – minden ötödik nő érintett lehet az EU-ban 2 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 2 hete
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 3 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 3 hete
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 3 hete
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 4 hete
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben