Listázták a hallgatókat a bölcsészkaron?
Az MSZP szóvivője arra kéri az ELTE vezetését, tisztázza, hogy a bölcsészkar hallgatói önkormányzata (HÖK) valóban listázta-e a diákokat. Török Zsolt az MTI-nek kedden küldött közleményében felszólította Klinghammer István leendő felsőoktatási államtitkárt, az ELTE korábbi rektorát, hogy nyilvánítson véleményt az ügyről.
Az atv.hu kedden azt írta: a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki, míg az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy - olvasható a hírportálon.
Az MSZP kéri, hogy a tisztánlátás érdekében az ELTE vezetése nyilatkozzon az ügyről, és tisztázza, léteznek-e ilyen listák - közölte Török Zsolt az üggyel kapcsolatban. Az MSZP szóvivője sürgeti, hogy ha igaz a hír, az egyetem vezetése nyilatkozzon arról, indít-e vizsgálatot.
Tisztázásra szorul az is, tud-e az egyetem vezetése arról, hogy egy szélsőséges párt beépült a hallgatói önkormányzatba - utalt arra, hogy a cikk szerint a bölcsészkari HÖK a Jobbik bázisának számít, 2005 óta minden elnöke a Jobbik tagja volt.
Török Zsolt közleményében felszólította Klinghammer István leendő felsőoktatási államtitkárt, hogy - az ELTE korábbi, 2000 és 2006 közötti rektoraként - nyilvánítson véleményt az ügyről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?