kapubanner for mobile

Mágnessel csalta el a kötelező pihenőidejét a kamionos, bírságot kapott

A sofőr a menetíró-készülék blokkolásával akart trükközni.

Mágnes segítségével csalta el a kötelező pihenőidejét egy teherautó vezetője, akit a pénzügyőrök Bükkábrány külterületén ellenőriztek, a sofőrnek több mint egymillió forintnyi bírságot kell fizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett. A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták a mágnest, amelyet a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró-készülék működését.

A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon. A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie - áll a közleményben.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk