kapubanner for mobile

Magyarázzák a politikusok a giga-végkielégítéseket

Az MSZP, a KDNP és az MDF fővárosi frakcióvezetője is keresné azokat az okokat, amik az elmúlt időszakok botrányos végkielégítéseihez vezettek. Felvetnék a Fővárosi Közgyűlés 67 képviselőjének politikai felelősségét is ez ügyben - eső után köpönyeg.

Steiner Pál szerint a BKV végkielégítési ügyeivel kapcsolatban először a jelenlegi és a korábbi vezérigazgatók szerződéskötési gyakorlatát, majd az igazgatóság és a felügyelőbizottság (fb) ténykedését, végül a tulajdonos önkormányzat felelősségét kell vizsgálni. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője erről a keddi frakcióközi egyeztetés után beszélt újságíróknak.

Steiner Pál hangsúlyozta, hogy Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes továbbra is bírja az MSZP bizalmát, a vizsgálatok majd választ adnak arra, terheli-e valamilyen felelősség ez ügyben őt.

A politikus szerint a frakcióközi egyeztetésen elfogadottak alapján jó úton haladnak afelé, hogy a jövőben ilyen mértékű járandóságokat ne fizessenek ki a BKV-nál, sem más fővárosi cégnél. Közölte, hogy a BKV-fb augusztus 31-ig elvégzi vizsgálatát, a főjegyző pedig szeptember végéig tesz javaslatot a cégek menedzserszerződéseinek új szabályozására. Hagyó Miklós kommunikációs tanácsadójának BKV-s foglalkoztatásáról a frakcióvezető az újságíróktól értesült, ezért csak annyit jegyzett meg, hogy megbeszélik az érintettekkel ezt a kérdést.

Steiner Pál cáfolta azt az ellenzéki vélekedést, amely szerint szétesés szélén áll az MSZP és az SZDSZ koalíciója. Mint mondta, vannak véleménykülönbségek, például az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok cseréjénél, amit ők jelenleg nem tartanak indokoltnak, de ennek nincs hatása a koalícióra.

A frakcióvezető az egyik fontos vizsgálandó kérdésnek tartja azt: miközben a BKV vezetése május 8-án értesült a könyvvizsgálótól arról, hogy gondokat észlelt a végkielégítések, a tanácsadói szerződések vagy a közbeszerzések terén, a tulajdonos önkormányzat május végén az éves mérlegbeszámoló során mégsem értesült erről a jelzésről.

Bagdy Gábor, a KDNP fővárosi frakcióvezetője abban látja a végkielégítések kapcsán a problémát, hogy 2006 októberétől rossz gyakorlat alakult ki, a főpolgármester-helyettesek ugyanis igen komoly jogosítványokat kaptak a közműcégek felett. Mint mondta, egyidejűleg jelentősen szűkítették az ellenzék ellenőrzési lehetőségeit, kiszorították őket az igazgatóságokból és esetenként a felügyelőbizottságokból is. A főpolgármester-helyettesek ebben a ciklusban lehetőség kaptak arra is, hogy döntően kézi vezérléssel irányítsák a cégeket - tette hozzá.

Problémaként említette a politikus azt is, hogy sem a BKV igazgatósága, sem a felügyelőbizottsága nem döntött konkrét felvetéseikről, a főváros gazdasági bizottságában pedig sorozatosan leszavazták az ellenzéki indítványokat. Különösen megdöbbentőnek tartja Bagdy Gábor azt, hogy a rendkívül kedvező közös megegyezések mellett a munkavállalók számos esetben még további többletjuttatásokat kaptak az éppen regnáló vezérigazgatótól.

Hock Zoltán, az MDF fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott: a végkielégítési botrány azt jelzi, hogy megbukott a városvezetés 2006 őszétől zajló "zsebből irányítási" gyakorlata. Úgy vélte, a megbeszélésen általuk is támogatott szándék - az, hogy szeptember végéig új irányítási gyakorlatot alakítsanak ki a cégeknél - garanciát teremthet arra, hogy átláthatóbbá válik a társaságok működése.

A politikus több szinten lát felelősséget ez ügyben: a főpolgármesternél, az illetékes helyetteseinél, a gazdasági bizottságnál, a BKV vezető testületeinél és a vezérigazgatónál. Hangsúlyozta, "a kialakult problémát nem lehet még egyszer úgy kezelni, hogy kirúgják a vezérigazgatót". Fel kell vetni a Fővárosi Közgyűlés 67 képviselőjének politikai felelősségét is ez ügyben - jegyezte meg.

Az MDF-frakciónak már csak a nevében van köze az MDF-hez, ugyanis a nyári szünetre már mindhárom tagja kikerült a pártból; Hock Zoltán és Katona Kálmán már korábban, Vaskor László pedig nyáron távozott, s így jelenleg gyakorlatilag mindhárman független képviselőnek tekinthetők.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk