kapubanner for mobile

Már a középiskolában tanulhatók a vállalkozási ismeretek

A Design Terminál szakmai együttműködésével idén októberben a magyar középiskolákban is elindul a szlovén uSchool oktatási program, amely gyakorlati vállalkozási ismereteket tanít az érdeklődő középiskolásoknak, írja az edupress.

A program során a diákok a gyakorlatban, egy általuk megálmodott vállalkozás fejlesztésével sajátítanak el olyan alapvető ismereteket, mint a projekt- és üzleti tervezés, a marketing és a sales alapjai.

A Magyarországon most ősszel debütáló uSchool hat éve működik sikeresen Szlovéniában, és az ottani középiskolák harmadában jelen van. A program saját vállalkozásoktatási módszertannal dolgozik, amely az amerikai Stanford egyetem Design Thinking koncepciójára épül.

A részt vevő középiskolákban októberben indulnak el a diákok által alakított vállalkozói klubok. Az iskolákba érkező mentorok hetente egy alkalommal kétórás foglalkozást tartanak. A program május utolsó hetében ér véget. A tanév során kifejlesztett startupjukat a középiskolások konferenciával egybekötött versenyen mutathatják be a befektetőkből és vállalkozókból álló közönségnek.

edupress
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek