Március elején tárgyal a kormány az állami cégekkel a béremelésekről
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJövő kedden ül tárgyalóasztalhoz a kormány az állami cégek vezetőivel és a szakszervezetekkel - írja a Magyar Nemzet.
Összeül március 3-án az állami közszolgáltató cégek munkaügyi kérdéseit megvitató Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF), amelyen a kormány, az állami vállalatok vezetői és a szakszervezetek a 2020-as béremelés mértékéről egyeztetnek - írja a Magyar Nemzet. A kormány béremelési szándékáról egyelőre keveset tudni, de az biztos, hogy a MÁV, a Volánbusz, a Magyar Posta, valamint az állami fenntartású víziközmű-ágazat önerőből nem tud emelni a dolgozók bérén. Az egyeztetésekből kiderült, hogy nem lesz minden vállalatra egységes, többéves béralku, szemben a 2017 és 2019 közötti megállapodással. A lap úgy tudja, hogy a költségvetés lehetőséget ad egy átlagosan munkavállalónként legalább két számjegyű béremelésre, ám differenciáltan az alacsonyabb keresetű munkavállalók és az erősen szakemberhiányos területeken dolgozók kapnák ezúttal is a nagyobb emelést.
A képviseletek korábban eredményesnek tartották a 2017 és 2019 közötti, átlagosan harmincszázalékos béremelést az állami cégeknél, mert sikerült megfékezni az elvándorlást. A tavalyi évre vonatkozó átlagosan ötszázalékos emelés viszont már kevésnek bizonyult. Ennek oka, hogy a versenyszférában tavaly is 11 százalék feletti bérkorrekciót hajtottak végre a cégek, így jelentős elszívóerőt jelentenek a képzett munkavállalókra.
A BKV-nál várhatóan ma írják alá a múlt héten elfogadott béralkut, mely jelentősen elmarad a szakszervezetek követelésétől. A képviseletek 15 százalékos alapbéremelést akartak elérni, ám a valóságban a kiegészítő juttatásokkal lehet meg az átlagosan legfeljebb tízszázalékos bérrendezés.
Magyar Nemzet

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?