kapubanner for mobile

Máris mennie kellett a Magyar Rádió programigazgatójának

Alig negyed év után távozott a Magyar Rádiótól Kakuk György, akit programigazgatónak szerződtetett tavaly Such György elnök. Az MTI értesülését a közszolgálati médium vezetője megerősítette.

"Egyedi munkaügyi kérdésekben nem kívánok nyilatkozni" - hárította el az elnök az érdeklődést, hogy miért menesztette az új programstruktúra kialakításának irányítójául választott vezetőt. A dokumentum mindmáig el nem készült el. Such György elmondta, egyelőre nem tervezi, hogy betölti a posztot.

Rádiós források az MTI-nek arra utaltak, Kakuk György mindvégig programtanácsadóként látta el munkáját, mivel nem készült el a közszolgálati médium szervezeti és működési szabályzatának az a módosítása, amely létrehozta volna a programigazgatói posztot.

Augusztus végén beszélt a négy héttel korábban hivatalba lépett elnök az MTI-nek arról: október 1-i hatállyal Kakuk Györgyöt, az ENSZ Koszovói Missziója sajtóirodájának igazgatóját a Magyar Rádió programigazgatójának nevezte ki.

  • 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-beninfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál

Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk

Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól

Átalakítja vezetői struktúráját 2026. április 1-jével a WING Zrt. A változás részeként kettéválik az elnök-vezérigazgatói szerep: Noah... Teljes cikk

Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál

2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk