kapubanner for mobile

Matolcsy bevallotta: tényleg jön a tömeges leépítés a közszférában

A kormány jövő szerdán tárgyalja a 2011-es költségvetés tervezetét, azonban valósak azok a számok, melyek a sajtóban megjelentek a közszférában tervezett 10 százalékos leépítésről - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke az OÉT ülésén napirend előtt kérdezte a nemzetgazdasági minisztert arról, igazak-e a sajtóban megjelent számok, melyek szerint a kormány 10 százalékos leépítést és 5 százalékos általános költségcsökkentést tervez a közszférában. Matolcsy konkrét számokat nem mondott, de azt elismerte, hogy valósak a sajtóban megszellőztetett információk.

A költségvetési szervek 2011. évi gazdálkodásának tervezésére vonatkozó köriratban már korábban megjelent, hogy a kabinet a minisztériumoknál öt, a háttérszervezeteknél pedig tíz százalékkal csökkentené a foglalkoztatottak létszámát 2011-ben, míg a közszféra egészében általánosan öt százalékkal kívánja visszafogni a költségeket.

Ha a kormány valóban végrehajtja a leépítést, az a közszféra működésének ellehetetlenüléséhez vezetne, mondta korábban Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek