MÁV-Start: elbocsátás helyett vezérigazgatói poszt
A MÁV Cargo első embere kerülhet a MÁV-Start vezéri székébe, ahol Kozák Mosóczi Lászlót, elnök-vezérigazgatót váltja.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a MÁV Cargo vezérigazgatója, Kozák Tamás foglalja el a vasúti személyszállító cég, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatói székét. A lap információi szerint ezt a változást kedden jelentik be.
Minderre azt követően kerül sor, hogy Kákosy Csaba, közlekedési miniszter a közelmúltban, a január eleji vasúti közlekedésben bekövetkezett káosz miatt kezdeményezte a MÁV-Start igazgatóságának (it) felmentését.
A változásban az az érdekesség, hogy a meneszteni szándékozottak között szerepelt Kozák és Mosóczi is, hiszen mindketten it-tagok.
A lap meg nem erősített információi szerint Kozák megüresedett székét a MÁV Cargo jelenlegi vezérigazgató-helyettese, Kovács Imre foglalja el.
A közelmúltban Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója Aba Botondot, a Közlekedéstudományi Intézet személyközlekedési igazgatóját, a BKV volt vezérigazgatóját kérte fel a MÁV-Start Zrt. felügyelőbizottságának elnöki posztjára.
Napi Gazdaság

- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek