kapubanner for mobile

Még mindig nagy a bérkülönbség a két országrész között

Húsz évvel Németország egyesülése után még mindig óriási a különbség az ország nyugati és keleti felének bérszínvonala között. A kelet-németországi munkavállalók átlagosan 17 százalékkal keresnek kevesebbet nyugati társaiknál - adja hírül a Világgazdaság.

Több mint húsz évvel Németország több évtizedes különválását követő egyesülés után is egy keleti dolgozó akár 33 százalékkal is kevesebbet kereshet nyugati kollégájánál. Átlagosan 17 százalék az ország két része közti bérkülönbség - idézi az egyik munkaerőpiaccal foglalkozó alapítvány felmérését a német Bild.

A kutatás azonban azt is kimutatta, hogy a keleti országrészben dolgozó fodrászok 2 százalékkal többet visznek haza átlagosan, mint a nyugatiak. A lap szerint ez a foglalkozás tipikusan az alacsony jövedelmi kategóriába tartozik Németországban, amely szintén az alacsony keleti bérszínvonalat jelzi.

A legnagyobb különbség a fémmegmunkálók között mutatható ki: a keleti dolgozók 33 százalékkal kevesebbet visznek haza nyugati kollégáiknál. A száz vizsgált hivatás közül egyedül két esetben mértek magasabb fizetést keleten, mint nyugaton: a már említett fodrászok 2, a levélkihordók pedig 4 százalékkal többet visznek haza keleten.

Bild/Világgazdaság Online
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk