Még nem tudni, mi lesz a Surjány-Hús dolgozóival
Az öncsődbe menekült cég több száz dolgozója eddig hiába várta áprilisi fizetését. Tóth Tibor, a törökszentmiklósi vállalkozás ügyvezetője most azt ígérte, megkapják bérüket a dolgozók.
Megkapják fizetésüket a Surjány-Hús Kft. dolgozói, a cégvezetés bízik abban, hogy már csütörtökön lesz csődbiztos - közölte a fizetésképtelenné vált, a legnagyobb magyarországi húsipari cégekhez sorolt törökszentmiklósi vállalkozás ügyvezetője.
Tóth Tibor elmondta: a kft. eddig is rendelkezett a bérekre szánt összeggel, a vezetés eddig nem fért hozzá a pénzhez, de az egyeztetések során sikerült elérni, hogy a dolgozók megkapják a bérüket.
Szólt arról, hogy megpróbálják emberi módon rendezi a kialakult helyzetet, csütörtökön igyekszik megnyugtatni a cég megmaradt százharminc dolgozóját és tájékoztatja őket arról, hogy megkapják elmaradt bérüket. Kérdésre elmondta: húsz-harminc ember mondott fel a fizetésképtelenné vált cégnél.
Tóth Tibor azt nyilatkozta, hogy folyamatosak a tárgyalások a cég rehabilitációjáról, továbbműködéséről, a cég élére új ügyvezető kerül. A dolgozók sorsáról a tárgyalások végén tud nyilatkozni - tette hozzá.
Korábban az ügyvezető a társaság csődjét a Figyelőnek azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdasággal, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel "csodaárú" termékekkel. Vagyis törvényszerű, hogy el kell bukjon - fogalmazott.
A Surjány-Hús Kft.1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítménygyártással, húsáru kis- és nagykereskedelmével, Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cége, a térség egyik meghatározó munkáltatója - olvasható a cég honlapján. Három évvel ezelőtt adták át a nettó 1,3 milliárd forintból elkészült új utóérlelő és szárazáruüzemét.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban az előző évi, több mint 14,5 milliárd forint után 11,14 milliárd forint árbevételt ért el, ebből mintegy 306 milió származott exportból. Az adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 241 millióról 190 millió forintra csökkent. Kötelezettségeinek értéke 2013 végén meghaladták az 5,2 milliárd forintot, saját tőkéje 2,8 milliárd forintot tett ki.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon