kapubanner for mobile

Még több BKV-dolgozó betegedett meg, akár metró- vagy villamosvonalak is leállhatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Míg múlt héten 400 BKV-dolgozó hiányzott, a tegnapi adatok szerint már 624-en estek ki a munkából a koronavírus miatt.

Tömegével betegednek meg vagy kerülnek karanténba a BKV dolgozói. Legrosszabb esetben akár egyes metró- és villamosvonalak is leállhatnak Budapesten - írja a Magyar Nemzet. A tegnapi adatok szerint a vállalatnál a 9500 dolgozóból 624-en kapták el a koronavírust vagy kerültek karanténba mint kontaktszemély, míg a múlt héten „csak” 400-an hiányoztak. A lap úgy tudja, hogy a 2-es és a 3-as metróvonal munkacsoportjaiban a dolgozók 80 százaléka esett ki a járvány miatt.

A metróvonalakon dolgozóknál különösen nagy gondot okozhat az emberhiány, ha még több forgalomirányító vagy energiadiszpécser esik ki, nem tudják majd pótolni őket. Hasonló a helyzet a metrószerelvények kötelező napi átvizsgálását végző kollégáknál is. A lapnak nyilatkozó forrás szerint amennyiben ezen csoportok nagy része lebetegszik, lebénulhat a metróvonal, és hasonló gondok alakulhatnak ki a villamosvonalakon is.

A buszvonalaknál nem fenyeget a leállás veszélye, viszont a járatritkítás miatt a buszvezetők elvesztették a túlórázási lehetőségüket, ezért fizetésük akár 100 ezer forinttal is csökkenhetett.

Mint korábban megírtuk, a vállalatnál egy hónapon belül többnapos sztrájk jöhet.

Magyar Nemzet
fotó: facebook.com/bkvzrt1
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek