Megadóztatják a végkielégítéseket a közszférában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány a költségvetési szektorban 98 százalékos rendkívüli személyi jövedelemadót vezet be a hatvan napon túli végkielégítésekre. A rendelkezés nemcsak a kormánytisztviselőket, hanem a pedagógusokat, az orvosokat, az ápolónőket, a rendőröket is sújtja majd - írja a Népszabadság.
A rendelkezés nyomán a két hónapot meghaladó végkielégítések csaknem száz százalékát adóként kellene befizetni. A rendkívüli adó a közszolgálatban dolgozó valamennyi munkavállalót érinti, a minisztériumi dolgozókat éppen úgy, mint az önkormányzati köztisztviselőket, az őszi választások után távozó polgármestereket, a közalkalmazottként foglalkoztatott tanárokat, orvosokat, ápolónőket, de még a rendőröket, bírákat és ügyészeket is.
Az intézkedés összességében 683 ezer embert hozhat a korábbinál sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe - hangsúlyozta a Népszabadságnak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. Mint mondta, a szakszervezetek attól tartanak, hogy a végkielégítések összegének lefaragásával a kormány tömeges személycseréket készít elő.
A 98 százalékos különadó viszszamenőleges hatállyal érvényes, vagyis azokra is vonatkozik, akik az év első felében távoztak végkielégítéssel a közszolgálatból - mondta a lapnak Fehér József.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?