kapubanner for mobile

Megállapodás: visszatérnek a kórházakba a szlovákiai orvosok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Visszatérnek a kórházakba a szlovákiai orvosok, mert a kormány és az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) szombatra virradóra megállapodtak a tiltakozó akció befejezéséről.

A megállapodást Iveta Radicová miniszterelnök, illetve Marián Kollár, a LOZ elnöke írták alá. "Olyan megállapodásra jutottunk, amelyet igazságosnak lehet tekinteni" - mondta Radicová újságíróknak a megállapodás aláírása után Pozsonyban. Hozzátette: ennek ellenére nem boldog, mert a megállapodásnak nagy ára volt. "Számos, a munkahelyén kollégái helyett napokig kitartó orvos hatalmas erőfeszítéseket tett, de a kimerülés szélére jutott, s a közvéleményt is nagyon megviselte, hogy bizonytalanná vált az egészségügyi ellátás" - magyarázta a helyzetet a kormányfő. Radicová szerint a kórházak már szombaton délelőtt előkészítik az új szerződéseket, amelyeket az a több mint 1200 orvos, akinek november végén megszűnt a munkaviszonya, azután aláír.

A szakszervezeti szövetség ugyanakkor arra szólította fel tagjait, hogy az új munkaszerződések aláírását és visszatérésüket a kórházakba ne siessék el, várják meg, amíg a megállapodást jogászok is megvizsgálják és véleményt mondanak róla.

A felek szerint a szakszervezetek elfogadták a kormány legutolsó béremelési ajánlatát, míg a kormányzat törvényes garanciákat vállalt ennek teljesítésére. Marián Kollár aláhúzta: a béremelés mértéke távolról sem elégítette ki az orvosokat, de a társadalom nyugalma érdekében hajlottak a kompromisszumos megoldásra. Számolni kell azonban azzal, hogy a szlovákiai orvosok egy része a jövőben is külföldre fog távozni.

A kormány ajánlata azzal számolt, hogy az orvosok fizetése januártól az átlagbér 1,05-1,6-szorosa lenne, ami konkrétan 810-1230 euró közötti havi béreket jelent a pótlékok nélkül. További béremelésre júliusban és 2013 januárjában kerülne sor. Részletek, konkrétumok nem ismeretesek.

Szlovákiában december elején orvoshiány alakult ki, mert szeptemberben a mintegy 6500 kórházi orvos egyharmada felmondott, s a felmondási idő november végén lejárt. A kormány hétfő este szükségállapot kihirdetéséről döntött, amely 16 kórházat érint. Ezekben a kórházakban a felmondást benyújtó orvosokat a törvény értelmében munkavégzésre kötelezték, de ennek ellenére több százan nem jelentek meg a munkahelyükön, ami súlyos gondokat okozott. A béremelésen kívül az orvosok a kórházak részvénytársaságokká való átalakításának leállítását, néhány szakmai ágazati probléma megoldását - például a kórházak kedvezőbb finanszírozását, a személyi normatívák rendszerének bevezetését - követelték.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek