kapubanner for mobile

Megbetegednek a vasutasok - az érdekvédők vizsgálatot kérnek

A szabadban, többnyire a 25 ezer volt feszültségű vezeték alatt dolgozó vasutasok egészségéért aggódik a VDSZSZ Szolidaritás, amely arra kérte az egészségügyi minisztert: vizsgáltassa ki, hogy a vezetéknek milyen szerepe van igen sok vasúti dolgozó daganatos megbetegedésében, halálában.

images

Huszta Krisztián, a szakszervezet kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel azt közölte: Miskolc térségében csak egyetlen, még aktívan dolgozó vasutas élte meg az 55. születésnapját a 20-25 éve a szabadban, a felső vezeték alatt, műszakban dolgozó tolatásvezetők közül, azonban ő is daganatos megbetegedésben szenved.

A tolatásvezetők a szerelvények mozgását felügyelik - összekapcsolják a kocsikat vagy leakasztják a mozdonyt a szerelvényről -, munkájuk során sokszor két méterre sincsenek a magasfeszültségű felső vezetéktől - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az ebben a munkakörben dolgozó vasutasok korkedvezményes nyugdíjra jogosultak - vagyis a jelenlegi 62 év korhatár elérése előtt mehetnek nyugdíjba -, ám a tolatásvezetők így is általában csak egy-két évig élvezhetik a nyugdíjas éveket, ezt követően gyakorlatilag kivétel nélkül daganatos megbetegedésben meghalnak.

A szakszervezet értesülései szerint nemcsak Miskolc térségében vannak ilyen halálozási statisztikák, jószerivel minden, munkaideje nagy részében a szabadban, a 25 ezer volt feszültségű felső vezeték közelében dolgozó vasutasnak hasonló életkilátásai vannak - közölte szóvivő.

Kitért arra: a VDSZSZ Szolidaritás Székely Tamás egészségügyi miniszterhez írt levelében annak kivizsgálását kérte, hogy a felső vezeték alatti műszakos munkavégzésnek milyen szerepe van a tragikus esetek kialakulásában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek