Megelőzhető a rossz pályaválasztás
Egy diploma megszerzése nem jelent végleges pályaválasztást, az alapképzettséghez képest más területen is el lehet helyezkedni. Sokan nem is gondolnák, hogy mennyien dolgoznak bölcsész diplomával az üzleti életben trénerként, HR-esként, üzleti szolgáltató központban, fejvadászként vagy éppen karrier-tanácsadóként.
Juhos Andrea az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol és portugál szakán végzett, és itt is doktorált. A diploma megszerzése után angolt tanított az ELTE-n, a Külkereskedelmi Főiskola angol tanszékén, majd az USA budapesti Nagykövetségének sajtóosztályán dolgozott hat évig. 1997-ben úgy gondolta, a privát szférában próbál szerencsét, és a hazai fejvadász piac akkoriban egyik legnagyobb cégéhez jelentkezett, ahová fel is vették. Három évet foglalkozott közép- és felsővezetők kiválasztásával, majd megalapította saját cégét, ahol egyebek mellett elbocsátott felsővezetők újbóli elhelyezkedését segíti. Az outplacementként ismert szolgáltatást cégek nyújtják leépített dolgozóiknak, "humánus elbocsátásként" is aposztrofálják. Az outplacement tanácsadó egyengeti az állástalanná vált felsővezetők útját és segíti őket újbóli elhelyezkedésükben, mindezt volt munkaadójuk finanszírozásával.
Kiváló angoltudás: belépőt érhet
A legnagyobb váltás akkor következett be karrierjében, amikor az állami szférából a versenyszférába váltott. Követségi sajtósból hirtelen a közép- és felsővezetők világában találta magát fejvadászként. - Amikor jelentkeztem az Accord fejvadász céghez, nem ismertem a szakmát. Valószínűleg jó angoltudásom és személyes kompetenciáim miatt vettek fel - meséli a versenyszférába jutásáról Juhos Andrea. Hasznos karrierlépcső volt ez számára, ugyanis itt tanulta meg az üzleti élet működését.
Hozzáteszi: nagy problémának tartja, hogy sok egyetemista, főiskolás elhanyagolja a nyelvtudás fejlesztését, ugyanis ez az egyik legfontosabb tényező nemzetközi és egyre több magyar cégnél. Emellett fontos a személyes képességek fejlesztése és a munkatapasztalat-szerzés. Javítja a hallgatók elhelyezkedését, ha minél többet kóstolnak bele a munka világába, ha külföldön is kipróbálják magukat - például az Erasmus program keretében - magyarázza. A személyes képességek - például kommunikáció, előadói készség, a meggyőzőerő, a szervezés, asszertivitás - pedig olyan kezdeményezésekkel is fejleszthetőek, mint például főiskolai rendezvények szervezése, diákönkormányzat munkájában való részvétel, önkéntes munka, tartalmas szakmai gyakorlat egy jó nevű cégnél.
Diplomás pályakövetés: megelőzhető a rossz pályaválasztás
A karrier-tanácsadó hasznosnak és hiánypótlónak tartja egy olyan központi Diplomás Pályakövető Rendszer kidolgozását (ezen dolgozik az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.), amelyből megtudható lesz, hogy egy adott intézmény adott szakán végzettek hol helyezkedtek el, mit tudtak hasznosítani az iskolában tanultakból, milyen kompetenciákat kellett később elsajátítaniuk, és milyen egzisztenciát tudtak teremteni maguknak.
- Tudatosabb döntést lehetne hozni ilyen információk birtokában a szakválasztásnál. A diploma megszerzése ugyanis még tandíj nélkül is több millió forintos befektetés a szülők és szintén ilyen nagyságrendű az állam részéről. Sajnos a mostani pályaválasztásnál még mindig erős a felvételi tantárgyak alapján történő döntés. Pedig sok rossz választás megelőzhető lenne, ha felmérnénk saját érdeklődésünket és a sikeres pályakezdéshez szükséges tudást, kompetenciát - magyarázza.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 4 hete
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 2 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Mindenki a tudásról beszél, mégis a papír számít az állásinterjún – miért? 3 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 3 hónapja
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?